A Googleplex helyszíne

2018-02-25

Egy amerikai hírportál kíváncsiságát kielégítve nyomozást folytatott az ügyben, hogy pontosan hol is fog felépülni az új Googleplex. Áskálódásuk eredményeként kiderült, hogy a Bay View zónát választották megfelelő helyszínként. Ez a földterület egyébként a Moffett Szövetségi repülőtér tulajdonát képezi. Régebben, 2002-ben a Nasa Arc készített ezen a 17 hektáros területen egy kis kutatómunkát, mely a földrész beépíthetőségét vizsgálta. Céljuk az volt, hogy egy kutató, fejlesztő és oktató központot hozzanak itt létre, mely az egész térség fejlődését megalapozta volna. Mindebben részt vett volna a kormány, bizonyos iparágak, illetve a felsőoktatás képviselői. Ezt követően a területet 4 részre osztották és az egyik kapta a Bay View elnevezést. A Google vezetői azt szerették volna, hogy egy álomszerű munkahelyet biztosítsanak dolgozóik számára, ahol az épp testben épp lélek filozófiát valló alkalmazottak is jól érzik magukat. Sportolási lehetőség szerettek volna biztosítani a mozgás szerelmeseinek, ezáltal több sportpálya és uszoda is helyett kapott a Googleplex-en belül. Mindemellett egészséges ételeket kínáló éttermek, büfék és falatozók egész sora kínálja az ízletes fogásokat és persze kávézókból sincs hiány.