összes videóa hét videói
0/5 (0db)
összes képa hét képei
Csillagok5/5 (2db)
eseménynaptár
hírlevél
aktualitások
A Maryland Egyetem mérnök hallgatói sikeresen teszteltek egy hatalmas pedál hajtású helikoptert, a Gamerát. Az első felemelkedés leginkább a repülés kezdeteit idézte, kérdés, hogy mit lehet még kihozni a technikából. Vajon megérjük, hogy egy nap ezzel a kerékpározó mozgással nem a közúton, hanem a levegőben jutunk el a munkahelyünkre, vagy az iskolába?
A Bayer és az UNEP (az ENSZ Környezetvédelmi Programja) idén immár nyolcadik alkalommal hirdeti meg közös fotópályázatát, melynek központi témaköre a klímaváltozás.
A HIV-vírus elleni hazai fejlesztésű, eredeti, szabadalmaztatott vegyületet mutatnak be egy pénteken tartott orvoskonferencián.
Repülőgép-anyahajó méretű kisbolygó suhan el a Föld közelében novemberben, az aszteroida azonban az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakértői szerint semmiféle veszélyt nem jelent majd.
Az Európai Unió ünnepnapjához kapcsolódóan május első hétvégéjén az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács, a választott képviselőkből álló Európai Parlament, valamint az uniós végrehajtó szerv, az Európai Bizottság épületei minden érdeklődő számára szabadon látogathatók voltak.
"Hétfejű" idős ember sírját tárták fel Aquincumban: az elhunytat hat emberfejjel, valamint egy lófejjel temették el.
A felvételi adatokból jól látszik, hogy évek óta a gazdasági, a turisztikai és a marketing szakok a legnépszerűbbek a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében. Az állásbörzék tapasztalatai azt mutatják, hogy hatalmas a túlképzés a jogi valamint a bölcsész pályákon, míg műszaki végzettséggel rendelkező fiatalok iránt nagy a kereslet a munkaerőpiacon. A 2011-es felsőoktatási felvételi időszakban mindössze kilenc diák jelentkezett fizika szakra az országban.
Tisztújító közgyűlés kezdődik ma a Magyar Tudományos Akadémián. Az első napon átadják a tudományos társaság legrangosabb kitüntetését, az Akadémiai Aranyérmet, valamint a kiemelkedő tudományos tevékenységért járó Akadémiai Díjakat, a tudomány és a kutatás-fejlesztés támogatóinak munkáját a gazdasági és az állami élet területén pedig a Wahrmann Mór-éremmel ismerik el.
Fejleszteni kell a felfedező kutatások infrastruktúráját, mert azok nélkül nem létezik innováció - hangsúlyozta Pálinkás József, aki a Magyar Tudományos Akadémia közelgő közgyűlése kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.
A korábbi aggodalmakkal ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a napi több kávé fogyasztása növeli a magas vérnyomás betegség kialakulásának kockázatát - állítják tanulmányukban amerikai kutatók.



















