összes videóa hét videói

összes képa hét képei

eseménynaptár

hírlevél

A versailles-i békerendszer és hatása

- A békeszerződések az adott kor problémáit lezáró diplomáciai aktusok, amelyeknek vannak előremutató és tarthatatlan elemei is. Mindegyiket meg kell ismernünk - hangsúlyozta köszöntőjében Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete igazgatója a versailles-i békerendszer, 1919-1938 című nemzetközi konferencián, amelyet az akadémiai intézet a Budapesti Európa Intézettel, az MTA Társadalomkutató Központ Európa-kutató Munkacsoportjával, valamint a História szerkesztőségével közösen rendezett pénteken. A történész szerint az uniós integráció eredményeként az utóbbi kétszáz évben először mondhatjuk ki, hogy a közép-európai népek érdekei egybeesnek. Az egyes államok közösen használhatnának ki például gazdasági lehetőségeket, de ennek előfeltétele a történelmi és érzelmi ellentétek tisztázása. Glatz Ferenc utalt arra, hogy 1963 és 1972 között a német, valamint a francia történészek konzultációi készítették elő a későbbi politikai közeledést.

Az akadémikus hangsúlyozta: a magyar, osztrák, szlovák, román és szerb szakemberek részvételével, 2004 óta megrendezett konferenciasorozatot is a párbeszéd előmozdítása érdekében rendezik. Az elmúlt évek tudományos tanácskozásain kiderült: ma már nem a nemzetek, hanem az egyes szakemberek között vannak viták - emelte ki Glatz Ferenc. Ez igaz a versailles-i béke által létrehozott nemzetállami rendszerre is, amelynek voltak pozitív elemei is, mint például a vízgazdálkodási záradék - ezt az Európai Unió is felhasználta egy irányelve megfogalmazásakor -, de vannak máig ható negatívumai is. A történész ilyennek nevezte például azt, hogy a versailles-i rendszer a mai napig is akadályozza a térség gazdasági erőkifejtését. - Egységben kell kezelni a problémákat. Nem alakítható ki együttműködés a Duna-menti államok között, ha a nemzetállami ellentétek túl erősek. Ez meggátolja a közös gazdasági lehetőségek kihasználását - hangsúlyozta Glatz Ferenc.

- Az első világháború után az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom nemzeti kisebbségei saját államokat akartak létrehozni. Ebben a törekvésükben segítették őket a béketárgyalásokon részt vevő győztes államok vezetői. Vezérelvük az igazságosság, a kis nemzetek önrendelkezési jogának biztosítása volt, miközben az új államok egy részében ugyanolyan etnikai sokszínűség jött létre, mint amilyen korábban a Monarchiában volt - hangsúlyozta a Bécsi Egyetem professzora. Arnold Suppan utalt arra, hogy több millió ember került számára idegen ország fennhatósága alá. Ők kisebbségiként aztán másodrangú állampolgárok lettek, akiket tudatos, központilag irányított politikával próbáltak évtizedeken keresztül asszimilálni. Mint azt az osztrák történész megállapította: a Monarchia nemzetiségi törvényei jobbak voltak, mint az utódállamoké. Arnold Suppan kiemelte: az első világháborút lezáró békeszerződésekkel Franciaország nem érte el fő célját: védelmének biztosítását Németországgal szemben. Az 1920-as évek elején kialakult európai rendszerben a revízióra törekedő Németország a kontinens legerősebb állama maradt. A németek 1925-től már alaposan kidolgozott tervek alapján, tudatosan fejlesztették hadseregüket. A békeszerződésekkel a győztesek azt is akadályozni próbálták, hogy Németország és Ausztria egyesüljön, de az Anschluss mégis megvalósult. - A békerendszer indirekt módon az Egyesült Államok és a Szovjetunió megerősödéséhez vezetett - hangsúlyozta Arnold Suppan, aki szerint Versailles egyik ma is érezhető, hosszú távú hatása Bosznia-Hercegovina helyzetének problémája.

- Ausztriát súlyosabban érintette a békeszerződés, mint Magyarországot. Nem országrészeket, hanem egy birodalmat veszített el. Törpeállammá lett, egy vízfejű fővárossal - mondta Fiziker Róbert történész, aki előadásában az osztrák békedelegáció stratégiáját is vizsgálta. Mint hangsúlyozta, az osztrákok tisztában voltak azzal, hogy legyőzték őket. A számukra legfontosabb pontokra összpontosítottak a tárgyalásra való felkészülés során, miközben megpróbáltak a nagyhatalmak vezetőinek fejével gondolkodni. Általában nem léptek fel irreálisnak tűnő kívánságokkal, és feldolgozható mennyiségű dokumentummal jelentek meg Franciaországban. Fiziker Róbert felhívta a figyelmet arra is, hogy Karl Renner kancellár személyében nem a politikából távozó, alacsonyabb rangú megbízott írta alá Saint-Germain-ben a békeszerződést, hanem olyan államférfi, aki később még ismét kancellár lett a második világháború utáni Ausztriában.

- Háborúban minden a frontokon dől el. A győzelmeket semmivel nem lehet pótolni - jelentette ki Sipos Péter, az MTA doktora, az ELTE egyetemi tanára. A történész kiemelte, az Osztrák-Magyar Monarchia nemzeti kisebbségi mozgalmainak önállósodási törekvéseit két tényező befolyásolta: megnyerik-e az antant hatalmak a háborút és utána támogatják-e ezeket a törekvéseket. A professzor hangsúlyozta: a Monarchia felosztásával kapcsolatos elképzelések azért is érvényesülhettek, mert a háború végére felgyorsult a belső bomlás. Sipos Péter utalt arra, hogy Németország és szövetségese, az Osztrák-Magyar Monarchia emberi és anyagi erőforrásai 1918 őszére teljesen kimerültek, Magyarországon pedig 1919 tavaszára, történelmi szempontból a „nulla óra" következett el, törvényhozói, végrehajtói hatalom és államfő nélkül. - Amikor Huszár Károly kormányát meghívták a párizsi békekonferenciára, a határok tekintetében már lényegében megegyeztek a győztesek. A területi kérdések eldöntésében nagy szerepe volt a határok védhetőségének, az új kisállamok biztonságának - hangsúlyozta Sipos Péter, aki hozzátette: Versailles-ban nem az egyes vezetők személyes érzelmei, hanem az antant államok érdekei játszották a főszerepet.