összes videóa hét videói
5/5 (2db)
összes képa hét képei
Csillagok5/5 (2db)
eseménynaptár
hírlevél
Bayer biodiverzitás sátor a Szelektív Napon
A Bayer Hungária Kft. hetedik alkalommal hirdette meg Klímavédelmi Fotópályázatát, mellyel idén a biodiverzitás, tehát a biológiai sokszínűség megóvására szeretné felhívni a figyelmet. A pályázathoz kacsolódóan 2010. május 8-án, a Felvonulási téren a National Geographic Szelektív Napja keretében, a Bayer biodiverzitás sátorban az érdeklődők játékos foglalkozásokon keresztül ismerhették meg a környezettudatos életforma előnyeit és az újrahasznosításban rejlő lehetőségeket.A délelőtti órákban Peller Mariannal, a Bayer Klímavédelmi Fotópályázat Klímanagykövetével készíthettek kerékpárszerelésből származó „hulladékból", tehát elhasznált gumibelsőből vagy bicikliláncból különleges karkötőt, övet vagy akár kulcstartót.
Délután pedig gombokból, kupakokból, dugókból illetve pet palackokból csodálatos ékszereket és állatfigurákat formálhattak a vállalkozó szellemű látogatók, felnőttek és gyerekek egyaránt.
A Bayer jóvoltából Gallusz Niki, a Nagyszínpadon elénekelte a Klímadalt, majd ezt követően a Bayer sátorban dedikálással és közös fotózással várta a rajongókat.
Dr. Juhász Árpád, a Fotópályázat örökös védnöke közvetlen hangulatban mesélt a növény-és állatvilág sokszínűségéről, emellett Dr. Gerhard Waltl, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója ismertette a Bayer Klímaprogram és az Integrált Fenntarthatósági Program pilléreit.
A szelektív napon készült videó itt tekinthető meg.
Klímavédelmi Fotópályázat
A „Mutasd meg a természet arcait!" felhívással útjára indult idei Fotópályázatra egészen május 31-ig lehet beküldeni a fotókat Színpompás természet illetve Lenyomat az élővilágon kategóriába.
A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes fotók készítőit professzionális kategóriákban pénzjutalommal, amatőr és junior (12-18 év közötti) kategóriákban a fotózáshoz kapcsolódó értékes tárgyi nyereményekkel díjazzák.
A kiválasztott alkotásokat Budapest több helyszínén, egyedi citylight illetve óriásplakát kiállítás formájában is megtekinthetik az érdeklődők, 2010. június 15-től.
További információ a pályázatról: www.termeszetarcai.com
Bayer: Tudomány egy jobb életért
A Bayer vállalatcsoport globális vállalkozás, melynek alapvető szakterületei az egészségügy, a táplálkozástudomány és a high-tech anyagok.A vállalat termékei és szolgáltatásai az életminőség javítását szolgálják. A Bayer ugyanakkor értéket teremt innovációi, növekedése és magas jövedelemteremtő képessége által. A vállalatcsoport, mint társadalmilag és etikailag felelős üzleti szervezet, a fenntartható fejlődés elkötelezett híve.
A gazdaságosság, környezettudatosság valamint a társadalmi felelősség egyforma súllyal szerepel a vállalati alapelvek és célkitűzések között.
A 2009-es pénzügyi évben a Bayer 108 400 alkalmazottat foglalkoztatott és 31,2 milliárd euró üzleti forgalmat ért el. A beruházásokhoz kapcsolódó ráfordítások elérték az 1,7 milliárd eurót, míg a K+F költségvetés 2,7 milliárd eurót tett ki. További információért látogasson el a www.bayer.com weboldalra.









