összes videóa hét videói
0/5 (0db)
összes képa hét képei
Csillagok5/5 (2db)
eseménynaptár
hírlevél
Diákok a gátakon
„Több száz diák dolgozik az iskolaszövetkezetek hálózatában, akiknek a szülei, rokonai a veszélyeztetett területeken élnek, és rettegnek, hogy életük munkáját mind elmossa a víz. Számunkra, az iskolaszövetkezetek vezetői számára és a diákság számára sem volt kérdés, hogy összefogunk és segítünk a bajba jutottaknak, azzal, amivel tudunk, vagyis a munkaerőnkkel." - mondta Szijj György, a DiákÉSZ elnöke.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településeken számlatan családot kellett kitelepíteni és ideiglenes szállásokra költöztetni. Szombaton, az ár tetőzésekor az önkéntes diákok Ónod község megmentésében vettek részt, fejenként mintegy 12-13 órában: homokzsákokat töltöttek és erősítették a gátat, illetve közvetlenül egyes lakóházak megmentésén dolgoztak.
Az akció nem titkolt szándéka a konkrét segítségnyújtás mellett az, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az egymásra való odafigyelés és az együttműködés fontosságára. Az iskolaszövetkezetekben dolgozó diákok ezeknek a tulajdonságoknak a fontosságát mindennapjaikban érzik, az együttműködési készségükre szorgalmi és vizsgaidőszakokban, de a diákmunka során is nagy szükségük van.
A DIÁKÉSZ és az ISZOSZ
Az iskolaszövetkezetek azért jöttek létre - a legelső 1983-ban -, hogy azok a diákok, akik tanulmányaik mellett dolgozni és pénzt keresni szeretnének, szervezett keretek között találjanak munkahelyet. Magyarországon évente átlagosan 180-200 ezer diák vállal valamilyen alkalmi munkát, ezek 60-70%-a, legalább 130 ezer fő, iskolaszövetkezeten keresztül teszi meg mindezt.
A szövetkezetek működését az EU irányelveinek is megfelelő szövetkezeti törvény szabályozza. Munkaszerződést, munkabiztonsági oktatást, folyamatos szakmai felügyeletet, és ellenőrzött munkavégzési körülményeket biztosítanak. A munkahelyek és a munkavégzés biztonsága egyre fontosabb a diákok számára. Az előttünk álló nyár kiemelt időszaka a diákmunkának.
Az iskolaszövetkezeteket tömörítő két legnagyobb hazai szervezet a DiákÉSZ (Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége) és az ISZOSZ (Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége).









