összes videóa hét videói

összes képa hét képei

eseménynaptár

hírlevél

„Van ott valaki” – Társaink a tengerimalacoktól a csimpánzokig

Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója ugyanebben a könyvben már arra keresi a választ: vajon meddig van ott valaki? Az állatszeretetről és a négylábúak iránti felelősségről szóló kiadvány harmadik társszerzője, Popper Péter pszichológus pedig arra mutat rá: az állatok nem ismerik a kegyetlenséget, az csak az ember sajátja.

A négylábúak iránt érdeklődő, érzelmes olvasókhoz szól Popper Péter, Csányi Vilmos és Persányi Miklós új, az Ünnepi Könyvhétre megjelent kötete. Az állatok iránti vonzódás nemcsak az etológus vagy az állatkerti igazgató sajátja, a pszichológus számára is meghatározó gyermekkori élmény volt Frici, a kanári gondozása, akit később kénytelen volt Friderikának nevezni, miután az állat tojásokat rakott. Az áprilisban elhunyt Popper Péter az emberi faj kifejlődésének ismeretlen területeire kalauzolja az olvasót, és felfedi, hogyan értették félre sokan Darwin tanait. „A legdurvább félreértés vele szemben az volt, mintha szerinte az ember az állatvilágból származna". Darwin ezzel szemben azt gondolta és tanította, hogy volt egy közös ős, egy majomemberszerűség, amelynek egyik ága a mai majommá fejlődött vissza, a másik ág pedig emberré vált. - Sokan az állatok viselkedését is félreértik - mutat rá a pszichológus az írásban. „Rosszindulatú állat nincs. Nincs kegyetlen állat se, vagy rossz szándékú, vagyis a tigris nem gyűlöli az őzet, az étel számára, meg akarja enni. Én sem gyűlölöm a paprikás krumplit." Popper Péter hangsúlyozza: a rosszindulat csakis az ember hatására alakul ki, aki pedig undorodik vagy fél az állatoktól, az saját ösztöneivel nincs barátságban.

Csányi Vilmos az etológustársadalomban az elsők között fordult a kutyák felé, figyelmen kívül hagyva azt a korábbi vélekedést, hogy az ebek tanulmányozása azért felesleges, mert ezeket a lényeket az ember szelídítette olyan háziállatokká, amelyek nem a természetes közegükben élnek. A kutató éppen azért tartja különlegesnek a kutyákat, mert - ahogyan a könyvben olvasható - az ember által „teremtett" állat talán a teremtőjéről is sok mindent elárul. Az iskolának ma már számos követője van: világszerte hat kutatóhelyen alkalmazzák az általa kifejlesztett módszerekkel a kutyaelmét, a Science tudományos szaklap pedig egy tavalyi cikkében elismerte, hogy mindezzel a kognitív etológia egy új ága indult el. Az akadémikus írásából - amelyet 12 éves kortól minden állatszerető embernek ajánl - nemcsak a kognitív etológia alapfogalmait ismerhetik meg az olvasók, de az is bizonyítást nyer, hogy az állatokban igenis „lakik valaki", a kérdés pedig az, hogy ez a valaki kicsoda valójában.

Ahogy Csányi Vilmos az mta.hu-nak elmondta, az etológia hatására kiderült, hogy az állatok bonyolult lények, pedig az emberiség nem gondolkodott mindig így a négylábúakról. Bár a régi időkben még azt gondolták az emberek, hogy igen is van tudata az őket körülvevő állatoknak, később azonban - főleg vallási behatásra - már nem tulajdonítottak lelket, így tudatot sem ezeknek a lényeknek. Darwin korától azonban már máshogy nézett a tudomány az állatokra, de az agy és a tudat komplikáltsága miatt elsőként nem az elme képességeit vizsgálta, hanem olyan alapvető kérdésekkel foglalkozott, hogy tudnak-e egyáltalán problémákat megoldani az állatok. Az egyszerű kérdésfelvetések a gondolkodást is leegyszerűsítették, így kialakult az a nézet, hogy az állatok kapcsán kizárólag egyszerű kérdések vethetők fel. Ez a korszak azonban elmúlt, mára mindenki számára világos, hogy az állatok a saját környezetükben érdekes válaszokat adnak a saját problémáikra. A kutya pedig, amely több tízezer éve társa az embernek, a gazdáihoz hasonló viselkedésmintákat követ: különleges kötődés jellemzi az emberhez, képes a szabálykövetésre vagy a szociális tanulásra. A vakvezető kutya és gazdája közötti különleges kapcsolat tanulmányozása közben a kutatók azt is felismerték, hogy az állat kooperál gazdájával, kommunikál vele, és ha kell, az irányító szerepet is átveszi tőle, de azonnal visszaadja azt, ha elmúlt az a veszélyhelyzet, amelyet csak ő tud megoldani. Mindez fejlett szociális megértésre vall.

„Nálam a tengerimalaccal kezdődött minden" - kezdi egy személyes élménnyel az állatok iránt érzett szeretetet és felelősséget hangsúlyozó írását az állatkert igazgatója. Persányi Miklós már gyermekként is minden szabad percét az Állatkertben töltötte, így nem csoda, hogy az ismertetőket kívülről fújó kisgyermek egy vetélkedő alkalmával megnyerte az apró rágcsálót, Picikét. Az igazgató a gyermekek számára ideális állatnak tartja a tengerimalacot, és ma is azt ajánlja minden szülőnek, hogy ajándékozza meg lányát vagy fiát a kisállattal - „hogy is lehetne gyereket nevelni tengerimalac nélkül" -, amely ideális „pet", azaz gyermek kedvenc. A biológus nyelvészkedésbe is kezd írásában, mert mint azt az mta.hu-nak elmondta, úgynevezett petkorszakban élünk, azaz körülvesznek minket a társaságot, barátságot hozó, de gazdasági hasznot nem jelentő állatok, még sincsen megfelelő szavunk rájuk.

Az állatkert igazgatója negatív képet fest az állatok jövőjéről: „az emberszabásúak kapcsán nincs messze az a kor, amikor ilyen lények már csakis emberi kerítések mögött élnek majd", az pedig már a jelenre is igaz, hogy egy városban a legtöbb állatfajta az állatkertekben található. Egy olyan környezetben, amely jól példázza „miféle példátlan mixtúrát képes az ember a jól kitalált természetes rendszerekből kotyvasztani". Az írásból az is kiderült, hogy „a krumpli igenis okolható a globális problémákért": a klímaváltozásért, a környezetszennyezésért vagy a biológiai sokféleség csökkenéséért, hiszen a növény importálása a XVI. századtól az Újvilágból az Óvilágba hozzájárult ahhoz az agrárforradalomhoz, amely a népesség növekedéséhez vezetett. Ez hozzájárult az ipari forradalomhoz, amelynek hatására még több ember lett, több város, sűrűbb közlekedés és kevesebb természet.

Jelenleg 6,8 milliárd ember él a Földön - mutatott rá Persányi Miklós -, 1800-ban viszont még kevesebb, mint 1 milliárdan voltunk. Mivel az ökológia törvényei szerint egy adott élő rendszerben a biomassza, vagyis az élőlények össztömege viszonylag állandó, érdemes elgondolkodni azon, mekkora életlehetőséget ad a jelenlegi, 408 millió tonnát kitevő emberiség az állatoknak. Az ember rossz gazdaként uralkodik az állatvilág felett, mivel „einstandolja" a szerves anyagokat. A Természetvédelmi Világunió adatai szerint minden negyedik emlősfajt az örökre eltűnés kockázata fenyegeti.

Persányi Miklós arra is figyelmeztet, hogy a gyorsan változó világunkban alapvetően kell újragondolni az emberek állatokhoz fűződő viszonyát, miközben az alkalmazkodás - kényszerűségből - kölcsönös. Az állatkert igazgatója figyelmeztet is: az emberiség esendő, csak képzeli, hogy hatalmas. „Csak együtt vagyunk hatalmasok, mint négyszáznyolcmillió tonna homo sapiens-test és -velő a maga még ennél is sokkalta súlyosabb szervetlen testével, a gépek világával. Soha ennyi magányos, reménytelen és tanácstalan lélek nem volt a Földön, mint amennyi a világ városaiban manapság."