összes videóa hét videói
5/5 (2db)
összes képa hét képei
Csillagok5/5 (2db)
eseménynaptár
hírlevél
Összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással a Szojuz
Összekapcsolódott a Szojuz TMA-19 orosz űrhajó a Nemzetközi Űrállomással, amelynek fedélzetén ily módon ismét hatfős legénység dolgozik - közölte a Moszkva melletti földi repülésirányító központ. Most először fordul elő, hogy az ISS fedélzetén egyszerre két női asztronauta - Shannon Walker és Tracy Caldwell - teljes, több hónapig tartó szolgálatot teljesít. Az űrállomáson áprilisban ugyan négy nő is tartózkodott, de csak egy hétig, s közülük hárman amerikai űrsiklón érkeztek erre a rövid időre.
A most a Szojuz fedézetén az ISS-re érkezett űrhajósok két nappal korábban, a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről indultak el. Fellövésük véletlenül egybeesett annak 47. évfordulójával, hogy a szovjet Valentyina Tyereskova személyében először indult nő a világűrbe. Péntek hajnali megérkezésük pedig az első amerikai űrhajósnő, Sally Ride fellövésének 27. évfordulójára esett.
A most megérkezett három űrhajós közel fél évet tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson. Ezen idő alatt fogadnak három orosz Progressz teherűrhajót és két amerikai űrsiklót - szeptember közepén a Discoveryt, november végén az Endeavourt -, és öt űrsétát hajtanak végre. Emellett természetesen tudományos kísérleteket is végeznek.
Mivel az Egyesült Államok az év végén a tervek szerint leállítja az űrsiklóprogramot, a jövő évtől űrhajósok egy ideig csak orosz Szojuz űrhajókon utazhatnak az ISS-re, amelyre a teherszállítmányokat pedig orosz, európai, japán és amerikai űrhajókkal juttatják majd el.









