Főoldal
csatlatkozom

összes videóa hét videói

Ocean Sky Ocean Sky
  •  
Értékelés

5/5 (2db)

összes képa hét képei

Csillagok Csillagok
  •  
Értékelés

5/5 (2db)

eseménynaptár

hírlevél


alapító

"Okosodnak" a robotok

"Okosodnak" a robotok A robotok fontosak, de buták - hangzott az eddigi ítélet, hamarosan azonban beköszönhet az okos robotok időszaka. A Die Welt című lap szakértőkre hivatkozva már azt sem tartotta kizártnak, hogy a "gépemberek" a szellemi képességek terén feltalálóikat is kiüthetik majd a nyeregből.
A robotok beskatulyázása mostanáig azon alapult, hogy azok valójában sztereotip módon egy merev szoftver utasításait követik. A robotika immár évtizedes hagyományai ellenére a szakértőknek még nem sikerült olyan robotot kifejleszteniük, amely viselkedési repertoárja, illetve képességei tekintetében akárcsak megközelítette volna a biológiai elődök tulajdonságait.

Képesek ugyan bizonyos mozgási folyamatok végrehajtására, mindezt azonban meglehetősem rugalmatlanul teszik. És még hogyha felnőtt vagy gyermek, netán kutya vagy majom formáját öltik is, a tanulási képesség vagy viselkedési mechanizmusok terén meg sem közelítik őket.

 

A német újság értesülése szerint egy nemzetközi szakértői csoport - amely európai, köztük német, továbbá japán, izraeli és amerikai tudósokból, valamint kutatókból áll - egy közös projekt keretében ennek a "szellemi elmaradottságnak" akar véget vetni. A brémai Jacobs Egyetem közreműködésével a szakértők a jövőben olyan robotokat akarnak kifejleszteni, amelyek nemcsak a mozgási, hanem fejlődési, illetve tanulási képességek terén is utolérik az embereket, illetve az állatokat. Eszerint nem robot módjára, hanem teljesen természetesen, minden szögletesség nélkül mozognának, és tanulási képességük, a környezethez való alkalmazkodásuk fejleszthető.

 

A szakértői csoport munkájában nemcsak számítógépes, illetve komputertechnika más ágazatival foglalkozó tudósok vesznek részt, hanem az úgynevezett gépi tanulás vagy épp a magatartás-pszichológia szakemberei is. A tervek között szerepel, hogy az eddigi robotoktól eltérően újgenerációs társaikat puha és rugalmas végtagokkal, sőt erős "izmokkal" szerelik fel. A többi egyelőre még a jövő zenéje, de a szakértők ígérik: közeledik az akár kifejlesztőjével is rivalizálni képes, okos robotok időszaka.

 



vissza az előző oldalra 2010. június 28. - (forrás: mti.hu)
Oszd meg: