összes videóa hét videói
5/5 (2db)
összes képa hét képei
Csillagok5/5 (2db)
eseménynaptár
hírlevél
Kutatók éjszakája: ezer kutató várja az érdeklődőket
Ezer kutató várja az érdeklődőket 23 város 44 intézményének nyolcszáznál több eseményén pénteken a Kutatók éjszakáján. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló egész napos, fesztiváljellegű esemény célja a tudomány, a tudományos eredmények és a kutatói pálya népszerűsítése. A Tempus Közalapítvány ötödik alkalommal rendezi meg a nagyszabású programot, amelynek idén a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is a társszervezője. Az eseményekre a szervezők 40-45 ezer látogatót várnak, a Facebookon a rendezvénynek már 2500 rajongója van."A kutatót mint embert és a kutatást mint élhető és élvezhető életpályát kívánjuk bemutatni" - fogalmazott a rendezvény céljával kapcsolatban a társszervező Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány részéről Kardon Béla projektvezetője. Hozzátette, hogy olyan szórakoztató rendezvényről van szó, amelynek programjában minden korosztály találhat érdekességet. A Barabás villában együtt főzhetnek a kutatókkal, mégpedig szigorúan tudományos alapon, és megismerhetik a kutatói divatot Archimédesztől egészen a Curie-házaspárig. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Csenge veszi fel a harcot a Záptojásszagú Mágus ellen, mégpedig a vegyészet, a látványos kísérletek segítségével. Lesz Dumaszínház, táncverseny, könnyűzene, a Collegium Budapestben pedig a Föld és a Mars rejtélyei várják az érdeklődőket.
Az idén először egy nagyvállalat, az Ericsson Magyarország is bekapcsolódott a programok szervezésébe. Sinisa Krajnovic, a cég kutatás-fejlesztési központjának igazgatója elmondta, hogy most első ízben nyitják meg a vállalat laboratóriumait, és pénteken a T-Mobillal közösen mutatják be a negyedik generációs hálózatokat. Kiemelte a "beszélő" fát, amelyből különböző reakciót váltanak ki a hozzá közelítő emberek, és twitterezve "tudatja" is érzéseit. Lesz távirányítású tank, négy rotoros helikoptermodell és a mobiltelefonok "evolúcióját" bemutató kiállítás is.
A Semmelweis Egyetem, amely idén második alkalommal vesz részt a Kutatók éjszakáján, hetven programmal készül - jelentette be Szél Ágoston, az intézmény általános rektorhelyettese. Ismertetése szerint az érdeklődők egyebek közt bebocsátást nyernek az egyetem bonctermébe is. "Örök az emberi test iránti érdeklődés" - húzta alá, hozzátéve, hogy a modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően a látogatók élő állatok szervezetébe is bepillanthatnak.
Lesz látványos lézershow és molekuláris muzsika, és azt is megtudhatják az érdeklődők, hogy meg van-e az ember sorsa írva a genomjában.









