összes videóa hét videói
0/5 (0db)
összes képa hét képei
Csillagok5/5 (2db)
eseménynaptár
hírlevél
érdekességek
2009. október 07.
„Ne áltassák magukat rózsás reményekkel, mert lehet, hogy utunk a vérpadra vezet!” – mondta Görgei Artúr tábornok 1849. augusztus 11-én az aradi haditanácson, amelynek résztvevői elhatározták, hogy leteszik a fegyvert az orosz csapatok előtt. A magyar hadsereg katonai vezetői tisztában voltak a lehetséges következményekkel, mégsem menekültek el, hanem a szabadságharc ügyéhez méltóan vállalták sorsukat. A következőkben októberi, utolsó napjaikat idézzük fel.
Tudta meg Charles Simonyitól mostani interjúnk alanya, Braun Ferenc, aki rádióamatőrként lépett éteri kapcsolatba az űrturistával utazása idején.
2009. október 06.
"Hiányod átjár, mint huzat a házon" - írja József Attila gyönyörű szerelmes versében, melynek művészi értékén semmit sem változtat ugyan, de tény: a magányos emberek valóban hidegebbnek érzik a hőmérsékletet, mint kiegyensúlyozott társaik.
2009. szeptember 30.
A jövőben játszódó különböző tudományos-fantasztikus filmekben és könyvekben az emberiség sorra járja a világegyetem bolygóit és naprendszereit, újabb és újabb területek után kutatva. De hogyan tegyük meg az első lépéseket?
2009. szeptember 29.
Ha a 161 évvel ezelőtti pákozdi csata magyar oldalon harcoló katonáinak névsorát böngésszük, hamar föltűnik, hogy milyen sok idegen származású vagy nevű tiszt vezette seregünket: Holtsche, Milpökh, Schweidel, Wiedersperg, Poeltenberg. Csupa osztrák vagy német származású férfiú. Joggal merül fel a kérdés, ha az 1848-1849-es szabadságharcunkat az osztrákok ellen vívtuk, miért vezették a magyar haderőt is német tisztek.
2009. szeptember 28.
Esküdni mernék, hogy egy irodalmi kvízműsor során nem sokan tudnák megmondani, hogy ez az idézet kitől származik. Akármennyire is hihetetlen, e sor Weöres Sándor tollából való.
A lézer szó hallatán a legtöbb embernek a bulikban lévő menő világítás, a különböző fényshow-k ugranak be, esetleg a James Bond-filmek különleges fegyverei. Pedig a lézerjelek nemcsak vizuális gyönyörködtetésre szolgálnak, hanem nagy mennyiségű információt tudunk segítségükkel továbbítani.
2009. szeptember 25.
Ha majd az egyetemről/főiskoláról kikerülve (vagy már közben) megkezditek a munkakeresést, először a cégek HR-eseivel fogtok találkozni. A HR (Human Resource), magyarul emberi erőforrás menedzsment lényege, hogy megteremtse az összhangot a munkavállalók és a cég kínálta munkakörök között. A HR manapság minden versenyképes vállalat elemét képezi, mivel felismerték, hogy a piaci sikert a dolgozók képességei és motivációja nagyban befolyásolják.
2009. szeptember 24.
A mobiltelefonok háttérvilágításaként, a tv-készülékekben, illetve sok más elektronikai eszközben LED-eket alkalmaznak. Ez 5 milliárd dolláros részesedést jelent a világítástechnika 100 milliárd dolláros piacán. A részesedés növelése érdekében a kihívást a LED-ek költségének csökkentése jelenti.
2009. szeptember 18.
Nehéz elképzelni, milyen lehet, ha nap mint nap spórolni kell a vízzel, mert hetente csak egyszer juthatunk hozzá, és ha valamilyen akadályba ütközik a vízszállítás, akkor teherautón hozzák. Jordánia közel-keleti arab ország, melynek 80%-át sivatag borítja, a maradék 20%-on hulló csapadék nagy része pedig elpárolog. Kutatók szerint ez évben a Holt-tenger és a Jordán folyó pedig szárazabb, mint valaha. Mit lehet tenni?


















