Genetikai kutatások és újabb régészeti nyomok arra utalnak, hogy a macskák és az ember barátsága sokkal régebbi keletű, és máshol kezdődött, mint eddig gondoltuk.

Gondolom, sokan láttatok már geodétákat, sőt biztos vagyok benne, hogy néhányatok nap mint nap találkozik velük. Igen, ők azok az utcán azzal a furcsa háromlábú ronda sárgaszínű, de ugyanakkor drága műszerrel, és igen, az a másik ember is az, aki általában a műszertől elég messze téblábol egy hosszú léccel a kezében. Kívülről csak annyi tűnik fel mindenkinek, hogy valamit néznek abban a csőben, vagy éppen belefeszülnek abba, hogy egy centivel sem mozdítsák arrébb azt a hosszú furcsán bekottázott izét. De kik is ők és mit is csinálnak folyton a tűző napon?

Az idegen technikai civilizációk kutatása elsőre igen elvont ötletnek hangzik. Gondoltad volna, hogy fizikusok, csillagászok, mérnökök, biológusok, jogászok és művészek mellett több mint ötmillió hétköznapi ember vesz részt benne?

A nevünk egy olyan azonosító, amely életünk végéig elékísér minket, sőt mi több, el is árul rólunk egyet s mást, főleg, ha van kedvünk egy kis kutakodáshoz. Ugyanis vezetéknevünk nem csupán egy öröklött név, hanem őseink történetét hordozza magában, s a nekünk szánt keresztnév „esetlegességével” szemben, egyfajta folyamatosságot jelent számunkra.

Ha mond nektek valamit a sztratoszféra kifejezés, akkor már sejthetitek, miről lesz szó. A sztratoszféra a légkör 10 és 50 km magasság között elhelyezkedő rétege, amelyben - a földfelszínhez legközelebbi troposzféra jellemzőivel ellentétben - a magasabb hőmérsékletű légrétegek magasabban helyezkednek el. Ennek vizsgálata teszi lehetővé a meteorológiai előrejelzés pontosítását a földi állomásokon végzett vizsgálatokhoz képest.

Címei és elismerései alapján tisztes középkorú úrnak gondolhatnánk, hiszen Farkas Illés fizikus fiatal kora ellenére olyan kitüntetések birtokosa, mint az Akadémiai Ifjúsági Díj, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, a Junior Prima Díj, februárban pedig a Talentum Díjat is átvehette a 35 évnél fiatalabb tehetségek között. Jelenleg az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika kutatócsoportjának tudományos főmunkatársaként dolgozik, s udvariasan elutasítja a „csodagyerek” mivoltra utaló célzásokat.

Nagyon sok tudóst, kutatót, a tudomány iránt érdeklődő embert már régóta foglalkoztatja, egyedül vagyunk-e a világegyetemben. A földönkívüli technikai civilizációk jeleit már régóta kutatjuk „hagyományos"-nak számító eszközökkel. De rendszeresen újabb és újabb ötletek merülnek fel.

Tán nem is gondolnánk, de az élővilág telis tele van „hackerekkel”. Bár ezek nem számítógépekbe törnek be, nem fejtenek meg jelszavakat, és nem töltenek fel obszcén tartalmat a tulajdonos weblapjára, de az élővilág hackereinek teljesítménye még sokkal bámulatosabb, mint azoké, akik feltörik a Pentagon profi programozók által körülbástyázott rendszerét. Az alábbi összeállításban szemezgetünk azok közül az esetek közül, ahol egy élőlény átveszi az irányítást egy másik szervezet felett, hogy azt igába hajtsa.

Mindannyiunk érezte már, hogy egy vírus ledöntött a lábunkról, amikor betegen, lázasan fekszünk az ágyban. A járvány hatással van ránk, befolyásolja állapotunkat, nem hagy nyugodni egészen addig, amíg valami meg nem szünteti a hatását.

Készítettél egy jó videót, és szeretnéd megosztani az ismerőseiddel? Mi sem egyszerűbb, töltsd fel az egyik videómegosztó portálra, és máris mindenki láthatja. De mi zajlik a háttérben, és hogyan képes a rendszer milliónyi videót tárolni?