összes videóa hét videói
5/5 (2db)
összes képa hét képei
Csillagok5/5 (2db)
eseménynaptár
hírlevél
Otthoni SETI-kutatástól a jövőig
Az idegen technikai civilizációk kutatása elsőre igen elvont ötletnek hangzik. Gondoltad volna, hogy fizikusok, csillagászok, mérnökök, biológusok, jogászok és művészek mellett több mint ötmillió hétköznapi ember vesz részt benne?
A SETI otthon
1979-ben indult el a SERENDIP nevű program, amely a jófajta szimbiózis egy remek példája. A program keretében ugyanis nem önálló SETI-megfigyeléseket végeztek a rádiótávcsövekkel, hanem az egyébként is csillagászati megfigyeléseket végző rádiótávcsövek adatait rögzítették és dolgozták fel. Mivel nagyon sok adatot kellett átnézni, ezért ők is kihasználták az elosztott rendszerek (lásd múltkori cikkünk) előnyeit, és 1999-ben Berkely Egyetemen elindították a SETI@home programot amely számítógépek millióit vette igénybe. A program használata egyszerű: csak telepíteni kell, a netről magától letölti a feldolgozandó adatot, és amikor a számítógép pihenne, akkor a képernyővédő helyett ez a program fut és lelkesen keres érdekes jeleket az adathalmazban. Az ötlet hamar sikeres lett. Több mint ötmillió felhasználó, több mint 200 ország, nagyon sok feldolgozott adat. Az elosztott feldolgozás ötletét azóta más adatfeldolgozásra (RSA-törés, rákkutatás stb.) is felhasználják. Gondoljunk csak bele egy pillanatra - több millió felhasználót tudott a program keretében megnyerni magának a SETI-kutatás, és ez egyrészt hasznos „munkaerőt" jelentett az adatok feldolgozásában, másrészt hatékony eszköznek bizonyult a SETI-vel kapcsolatos kutatási tevékenység népszerűsítésére.
A jövő távcsövei
Jelenleg is épül Észak-Kaliforniában az Allen Telescope Array - különböző helyeken gyakran ATA-ként hivatkoznak rá -, amelynek egyelőre 42 rádiótávcsöve van készen, de a kész rendszer majd 350 darab, egyenként 6,1 méter átmérőjű távcsőből fog állni. A teljes rendszer olyan lesz, mintha lenne egy darab több mint 100 méter átmérőjű rádiótávcsövünk. Sőt, még annál is jobb. A program egyik fő támogatója Paul Allen, a Microsoft társalapítója - innen a távcsövek neve.
De mit is keresnek ezek az eszközök?
A Földünkről már elég régóta terjednek rádiójelek a világűrben, így ha 70 fényéves környezetünkben van egy olyan technikai civilizáció, aki használ (vagy ismeri a) rádiójeleket, akkor tudomást szerezhetett már rólunk. Amikor a földi kutatók egy távoli civilizáció rádiójeleit keresik, akkor két dologban reménykednek: elcsípnek egy véletlen, nem nekünk szánt rádióadást (ahogyan a mi radarjaink, televíziós adásaink vagy rádióműsoraink is elcsíphetőek), vagy észlelni tudnak egy olyan célzott adást, amelyet az idegen civilizáció más, ismeretlen civilizációknak küld. Arra nagy valószínűséggel nem leszünk képesek, hogy megfejtsük az idegen adás jelentését (ellentétben a Kapcsolat című könyvben és az abból készült filmben lévő adással, amely egy idegen mérnöki tudományon alapuló eszköz tervrajzát tartalmazza), de nem is ezért érdekes ez a terület. Már az is fontos eredmény lenne, ha idegen jeleket észlelhetnénk. A kutatók olyan rádiójeleket keresnek, amelyek valamilyen módon eltérnek a megszokottól - azonban ne feledjük, tudományos kutatásról van, ami azt jelenti, hogy ha észlelnek is valamilyen érdekes jelet, akkor is először természetes magyarázatot próbálnak keríteni rá. Így derült ki sorra a különböző érdekesnek ítélt jelekről, hogy vagy emberi tevékenység áll mögötte (például egy repülőgép haladt át a rádióantenna fölött), vagy a természet.









