összes videóa hét videói

összes képa hét képei

eseménynaptár

hírlevél

Világos, hogy nem Világos?

1849. július 20-án éjszaka Görgei Artúr tábornokot, immár második alkalommal, két orosz hadikövet fegyverszüneti javaslattal kereste fel, és bár a feldunai hadsereg parancsnoka elutasította az ajánlatot, az adandó választ hadseregétől, és nem a kormánytól tette függővé. Ezt a 29-i szegedi hadi- és minisztertanács nehezményezte és kijelentette, hogy „általa a nemzet akaratának megelőzésével s erre nézve még nem is tudása mellett történvén, a hadvezér hatáskörén túl áradt". A minisztertanácsi jegyzőkönyvből azonban ezen alapfelfogást kihúzták, nehogy ebből viszály, vagy a tárgyalásokra nézve akadály képződjék. Egyúttal megbízták Szemere Bertalan és gróf Batthyány Kázmér minisztereket, hogy Görgei táborába menve irányítsák a tárgyalásokat. Felhatalmazásuk volt fegyverszünetet kötni, békét azonban nem.

A minisztertanács által kinevezett új fővezérnek, Henryk Dembińskinek, érthetetlen okokból, nem állt szándékában a közeledő Haynaut bevárni a szegedi sáncok védelmében, ezért felkérte a kormányt, hogy telepedjen át Aradra, ahová ő is követni fogja a sereggel. A terv szerint a Komáromból levonuló Görgei csapataival Aradon egyesültek volna a honvédség erői, és még az oroszok megérkezése előtt megpróbálták volna legyőzni az osztrák sereget. Ez volt az egyetlen halovány esély a szabadságharc folytatására. A kormány augusztus 1-én délután 4 óra tájban érkezett Aradra.
Dembiński pedig hagyta, hogy Haynau csapatai háborítatlanul átkeljenek a Tiszán, majd 5-én Szőregnél csatát vesztett. A vereség hírére a magyar hivatalokat és a készleteket továbbköltöztették Lugosra, a gyárakat Facsétra, Ménesre és Radnára. Aulich hadügyminiszter levélben többször siettette Görgeit, aki igyekezett is hadtesteivel Aradra. Közben 7-én hadikövetség indult az orosz főhadiszállásra Görgei táborából, amelynek feladata a Szemere Bertalan és Batthyány Kázmér gróf által végformába öntött államirat kézbesítése volt. Hasonlóan egy 5-én már elküldött memorandumhoz, ez az irat is összefoglalta Magyarország sérelmeit, és olyan tárgyalásokat kezdeményezett az orosz hadsereggel, amelyeknek az 1848. évi alkotmány és az ország függetlenségének elismerése volt az alapja. A hadikövetek még arra is fel voltak hatalmazva, hogy megemlítsék egy nem Habsburg uralkodó elfogadását a magyar trónon. A követek 8-án találkoztak Rüdiger lovassági tábornokkal, az orosz II. hadtest parancsnokával. Beniczky Lajos alezredesen és a Bethlen József százados vezette Miklós-huszárkíséreten kívül Poeltenberg Ernő tábornok érkezett meg parlamenterként. Poeltenberg többek között kifejtette, hogy a feltételek elfogadása után a magyar sereg hajlandó lenne letenni a fegyvert, de csakis az orosz csapatok előtt. Bár Rüdiger nagyon kedélyesen fogadta a követeket, és vacsorával is megvendégelte őket, igazából tárgyalás helyett csak beszélgetett velük, majd 9-én hajnalban tudatta Paszkevics - rajta keresztül pedig a cár - akaratát: az orosz sereg egyedüli rendeltetése a harc, feltételekről nem alkudozhatnak, ha a magyarok tárgyalni akarnak, forduljanak az osztrák főparancsnokhoz. A magyar követek tehát eredmény nélkül voltak kénytelenek távozni.

Aznap, amikor Poeltenbergék visszaindultak az orosz válasszal, tehát 9-én, megérkeztek Görgei első csapatai Aradra. Hihetetlen teljesítmény volt, hogy Pestről a sereg - nyakában az orosz fősereggel - megérkezett a Maros partjára. Azonban már késő volt. Dembiński ugyanis Szegedről 48 ezres seregét nem Aradra, a megbeszélt találkozási helyre, hanem Temesvárra vezette, ahol éppen 9-én megütközött Haynauval és katasztrofális vereséget szenvedett. Aradon azonban ekkor még nem tudtak semmit a végzetet jelentő ütközet kimeneteléről. Kossuth 10-re minisztertanácsot hívott össze, amelyen a temesvári győzelemről érkezett álhírekkel biztatott. Az összejövetelen megegyeztek a Szent Korona felajánlásáról a cári család egyik tagja részére, esetlegesen Ferenc József elfogadásáról, ha tiszteletben tartja az 1848-as alkotmányt, illetve a tárgyalások kudarca esetén az oroszok előtti fegyverletételről.

Rövidesen azonban kiderült a temesvári vereség, az osztrákok közeledtek Arad felé. Kossuth kinevezte Görgeit fővezérnek, és megbízta az oroszokkal való tárgyalás folytatásával, majd 11-én, utolsó személyes találkozásuk után lemondott, melyet három miniszter is ellenjegyzett, és Görgeit diktátornak nevezte ki. Lemondása után Kossuth kiáltványt adott ki a nemzethez, melyben beismerte: „A szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk". Délután elindult Lugos irányába, útközben még találkozott Poeltenberggel és Beniczkyvel, akik az orosz táborból visszatérve semmi vigasztalót nem tudtak mondani. Kossuth Lugosról Orsovára utazott, majd 17-én átlépte a török határt. A lengyel és az olasz légión kívül több ezer honvédtiszt követte.
A legtöbb tábornok nem menekült, hanem csatlakozott Görgei hadseregéhez. 11-én ez a nagyszámú tisztikar Aradon várakozott. Görgei levelet írt Rüdiger tábornoknak, melyben ismertetve a helyzetet kijelentette, hogy kész feltétel nélkül letenni a fegyvert, ez azonban csak az orosz csapatok előtt történhet meg. Emellett Görgei hivatkozott a cár nagylelkűségére és igazságérzetére, hogy „a nemzetnek és különösen a magyar hadsereg korábban osztrák szolgálatban álló tisztjeinek érdekében", saját személye kivételével, az orosz fél közbenjárjon szövetségesénél.

A levél elkészülte után haditanácsot hívott össze a jelen lévő, mintegy 80 magasabb beosztású tisztekből, akik a hadseregnél, a hadügyminisztériumnál, vagy éppen szolgálaton kívül voltak. Görgei felolvasta a levelet, és felhívta a jelenlévőket, hogy jelentsék ki „higgadt tanácskozás után határozottan, hogy a levél elküldését és ennek a lépésnek összes következményeit a hadsereg nevében helybenhagyják-e vagy sem". Beszéde végén pedig megjegyezte: „ne áltassák magukat rózsás reményekkel, mert lehet, hogy utunk a vérpadra vezet". Ezután pedig, hogy ne befolyásolja jelenlétével a döntést, elhagyta a termet. Sorsdöntő percek következtek. Ha a jelenlévők a fegyverletételt választják, ami a többszörös túlerő miatt indokolt, a bizonytalan jövőt választják. Két tiszt - Zámbelly Lajos ezredes és Markovich Adolf alezredes - ráadásul az osztrákok előtti megadást javasolta. Folytatni is lehetett volna a küzdelmet, nagy vérveszteséggel, de szerencsével rövidtávú sikereket elérve, ehhez azonban már, élelmezés híján rekvirálni kellett volna a lakosságtól, amit a tisztek nem akartak vállalni. „Ha mi egyesülten nem hozzuk meg azt a kétségbeejtő határozatot, hogy megadjuk magunkat, még sok ezer emberi élet esik áldozatul, egész vidékekre leírhatatlan nyomor és szenvedés zúdult volna" - írta egy hónappal később már a börtönben naplójába Schweidel József tábornok. A haditanács végül két ellenszavazattal úgy döntött, hogy elfogadják Görgei indítványát, és feltétel nélkül leteszik a fegyvert az oroszok előtt. A tábornokok tisztában voltak vele, hogy ezzel életüket kockáztatják, néhányuknak nem is voltak illúzióik. A többség azonban bízott az oroszok segítőkészségében és az osztrákok nagylelkűségében. Görgei, a tisztikar határozata alapján, elküldte még aznap este a levelet Rüdigernek, ismertetve benne a következő napokban tervezett útvonalát is hadseregének. Ennek megfelelően 12-ére Világosra értek, ahol a tisztikar a Bohus-villában szállt meg.

Itt fogadta megbeszélésre Görgei Frolov tábornokot, Rüdiger megbízottját, hogy a fegyverletétel részleteit tisztázzák. Frolovot és kíséretét ebédre is vendégül látták, az asztalnál mintegy 50 ember foglalt helyet. „A társalgásban résztvevők mindegyike vidám hangot igyekezett megütni, s ez nem is lett volna nehéz az itt felszolgált remek borok mellett, de a beszéd mégsem élénkült meg, hanem éppen ellenkezőleg: beszélgetőtársaink homlokát komor gondolatok felhőzték be. Mindannyiukon látszott, hogy szívükben aggodalom fészkel."

Az orosz hadikövetek távozása után, a délutáni órákban heves szóváltás alakult ki a tisztek között. Zámbelly és Markovich ugyanis még mindig az osztrákok előtti fegyverletétel helyességét bizonygatták társaiknak. A Törökországba menekülés kapcsán pedig Földváry Károly kijelentette: „Gazember, aki távozik!" Emiatt a nem magyar származású törzstisztek, akiket Görgei is távozásra biztatott, végleg úgy döntöttek, hogy maradnak. Zámbellyt és Markovichot Görgei rendreutasította, mondván, a 11-i haditanács már eldöntötte a kérdést. A vita befejeződött, és minden tábornok maradt a seregnél.
Eközben a közkatonák zúgolódni kezdtek, mert az orosz tisztek megjelenése miatt árulástól tartottak. Késő délután Görgei kíséretével a táboron végigmenve elmagyarázta honvédeinek, hogy a kilátástalan helyzetben a fegyverletétel hazafias cselekedet, és megkövetelte mindenkitől a katonai fegyelem betartását. A katonák megértették szavait, nem indult bomlásnak a sereg. Sőt, a nap folyamán egyre többen csatlakoztak hozzájuk, olyanok is, akik a kedvező békekötés álhírére tértek vissza a hadseregbe más alakulatokból, inkább csak saját magukra gondolva. Görgei ezzel kapcsolatban emlékiratában megjegyzi: „De a balgatag hírek jóvoltából Világosra csalogatott menekülők sorába nem szabad beleszámítani azokat a férfiakat, akik osztozni kívántak a hadsereg sorsában és a tábort Óarad óta nem hagyták el. Két miniszter volt köztük, Csányi László és Aulich tábornok; valamint a hadsereg nem harcoló állományához tartozó Kiss, Láhner, Knezic, Schweidel, Gáspár, Török és Lenkey tábornokok és azonkívül számos országgyűlési képviselő."
A nap végén, érezvén a „kényszerű elválás óráját", a tisztek önként vállalt sorsuk előestéjén „kölcsönösen és ünnepélyesen egy lélekemelő utolsó „istenhozzádot" mondtak" egymásnak. Éjszaka Rüdiger egy segédtisztje érkezett Görgeihez, akivel kölcsönösen megállapodtak a másnapi fegyverletétel színhelyében.
Augusztus 13-án 10 és 11 óra között az utolsó csapatok is elhagyták világosi táborukat, és megindultak a szőlősi sík felé. Görgei előrelovagolt „egy csoport tiszt kíséretében, akiket a szolgálat nem kényszerített közvetlenül a csapatokhoz".

Útközben egy orosz követnek a magyar fővezér szóban is megerősítette szándékát. A szőlősi mezőre vezető Malom-csatornánál rövid ideig várakoztak, majd Görgei itt még egyszer biztosította szándékáról az újabb orosz küldöttet. Ezután „sebes vágtatva" a kíséret az orosz tábornok felé indult. Görgei kiválva tiszttársaitól Rüdiger grófhoz lovagolt, átnyújtotta kardját, és hatpontos kérvényét katonáival kapcsolatban. Az orosz tábornok nagyon lovagiasan kezet nyújtott, és megértéséről biztosította Görgeit. Sokáig tartott a három magyar hadtest felvonulása, délután 1 órára érkeztek az első csapatok a mezőre. Rüdiger két lovashadosztállyal várta a hadsereget, majd, hogy mutassa erejét, tüzérséget és két gyalogoshadosztályt is felsorakoztatott. Miután Görgei parancsot adott a fegyverletételre, majd el akart búcsúzni bajtársaitól, de hangja elcsuklott. „Isten veled, Görgei!" - visszhangozták erre a felsorakozottak. A Malom-csatornán még délután is vonultak a honvédek, hogy sok győzelmet kivívott fegyvereiktől elbúcsúzzanak. Mintegy 30 ezer ember, 9 ezer ló és 144 ágyú került az orosz sereg fennhatósága alá.

„A felhőtlen ég boltjáról letűző nyári nap semmi szellő által nem enyhített rekkenő hősége rendkívül késleltette a csapatok menetét. Aztán meg nem is volt többé nekik miért sietni.
Mire a magyar hadsereg utolsó osztagai átvonultak a csatorna hídján, a nap már leáldozóban volt." - írta Görgei Életem és működésem című visszaemlékezésében.
Az oroszok nagy tisztelettel bántak a magyar honvédekkel, a tiszteknek díszebédet adtak. Haynau dühöngött, de bosszúszomját a magyar sereg vezérkarán csak akkor élhette ki, amikor az oroszok már, Görgei kivételével, átadták a katonákat az osztrákoknak, és Arad, Pétervárad, majd Komárom vára is megadta magát. Azonban ez már október 6-a története.