összes videóa hét videói

összes képa hét képei

eseménynaptár

hírlevél

Csernus, a festő

Csernus Tibor az alföldi Kondoroson született 1927-ben. Innen hozta magával a forró levegőt idéző, izzó színeket, melyek szinte minden korszakában megtalálhatóak. Nem volt tipikus falusi gyerek, hiszen a természet szeretete helyett a gépek szeretetét hozta magával a tanyavilágból, ahonnan szüleivel 1935-ben Budapestre költözött. A fővárosban kezdte tanulmányait a tabáni polgári iskolában, majd apja a kereskedelmi középiskolába íratta. Itt az első évben már kikristályosodott érdeklődési köre, oly módon, hogy a költészeten kívül szinte mindenből bukásra állt. Gyermekként csak a költőket bújta s az irodalom szeretete egész életében végigkísérte, festés közben verseket szavalt, ezzel is inspirálva magát az alkotásra. A Képzőművészeti Főiskolán diplomamunkáján Petőfi látható, s kései korszakában Edgar Allan Poe novellákat adaptált festménnyé. Nem magyarázta azokat, csupán lefestette azt, amit látott és elképzelt miközben e novellákat olvasta. Ezeknek leghíresebb darabja Az egy hordó amontilladó, melyet az azonos című Poe írás ihletett. A novellában Poe Fortunato szerepében kritikusait formálta meg, akivel a történet szerint az elbeszélő farsang idején összetalálkozik s jelmezében becsalja a katakombaszerű borospincébe, ahol leitatja majd befalazza. Csernus a bohócsipkát viselő Fortunatot a falhoz láncolva ábrázolja. A tehetetlenség és kiszolgáltatottság nem kelt szánalmat a nézőben, hiszen a művész az egész jelenetet a bosszúálló szemszögéből tárja elénk. A nézőnek háttal álló figurában ugyanis, az álarc ellenére is Csernus Tibor ismerhető fel. Mi ellen ez a düh? Miért ezek az indulatok? Erre magyarázatot életpályája adhat.

 

 

Az Iparrajz-iskola majd az Iparművészeti iskola és egy rövid önkéntelen katonáskodás után a Képzőművészeti Főiskolán tanult 1946-tól 1952-ig. Mestere, Bernáth Aurél nagy hatással volt korai műveire és későbbi párizsi műterme falán is őrzött egy fényképet róla. Ő segítette mind szellemileg mind anyagilag a kezdő festőt, aki még diplomázásának évében megkapta a Munkácsy díjat, ami hatalmas tehetségének elismerése. Az akkori kultúrpolitika azonban nehezen bírta, hogy Csernus nem állt be a szocreál alkotók sorába. A bernáthi látványfestészet után egy párizsi tanulmányút és Hantai Simon, ott élő festőművész ösztönzésére új technikákhoz nyúlt, ezzel új iskolát hozva létre Magyarországon. Ez az úgynevezett szürnaturalizmus, mely szintetizálja a naturalista illetve a szürreális elemeket. Követői között olyan híres magyar festők szerepelnek, mint Lakner László, Konkoly Gyula és Gyémánt László.

Az új képvilág azonban sehogyan sem illeszkedett a szocialista világnézethez, így a festő helyzete lassanként ellehetetlenedett. Főként grafikai munkásságából tudta fenntartani magát és szobrász feleségét, Sylvester Katalint. Ezek a munkák azonban nem csupán megélhetést biztosítottak neki, hanem 1963-ban a grafikai Munkácsy díjat is meghozták számára. A hazai művészeti elismerésnél azonban volt egy szabadabb, csábítóbb világ, Párizs.

1964-ben költöztek véglegesen Párizsba, vagyis a kor viszonyainak megfelelően, akkor utaztak ki egy kiállításra melyről aztán nem tértek haza. Az első 10 év ismét grafikai munkákkal telt, és ekkor kezdett érni a gondolat Csernusban, hogy az itthon elkezdett szürnatúr csupán az absztrakcióba vezet, amely nem kínál semmi újat a festő számára. Ekkor figyelt fel az Amerikából kiinduló hiperrealizmusra, mely a látvány fényképszerű visszaadásán alapul. A műfaj nehézségét az adja, hogy a festmény, bár minden apró részletet megjelenít és életszerű, mégis több legyen egy fényképnél. Csernus hiperrealista képei jól vették az akadályt.

A színes, filmszerű hippereál képek után a Caravaggio korszaka következett. A fény-árnyék hatások kitüntetett szerepet kapnak, erről a festő egyik interjújában így vallott: „a szabadban alkonyatkor a nap pontosan úgy sütött, mint Caravaggio képein; a háttér már sötét volt, de még kivillantak belőle a járókelők formái, arcrészletei". Erre a korszakra tehető egyik személyes kedvencem, a Hattyúk című kép, mely a mostani KOGART beli kiállításon is látható.
A 80-as években aktok és egyéb sokalakos képek jellemzik munkásságát. Ezekben a bibliai és mitológiai téma csupán egy keret, ahhoz, hogy az emberi test megjelenítésének problematikájával foglalkozzon. Egész életművére jellemző, hogy Csernus magáért a festés öröméért készítette festményeit, a téma nála legtöbbször csak ürügy volt. Így volt ez különböző csendéleteinél is, melyeknél talán leginkább érhető tetten festői érzékisége. Megfestett tortáiba legszívesebben beleharapnánk, szilvái hamvasan köszönnek vissza a vásznakról.

 

Második hazai önálló kiállításán, 1999-ben a Műcsarnokban, mutatta be újabb témában festett Hogarth sorozatát, melyet William Hogarth, 18. századi angol grafikus, festő, a modern karikaturisták előfutára, A szajha útja című metszetsorozata ihletett. A rézmetszetek során keresztül nyomon követhetjük amint egy romlatlan lány bekerül a nagyváros forgatagába, ahol a prostitúció áldozata lesz. Csernus Hogarth sorozatának darabjai jelenkorát sűrítik magukba. E vásznakat a régmúlt nyugalmát árasztó, letisztult kompozíciók helyett, a modern élet iramából adódó, kavargó atmoszféra jellemzi. Ezeken a képeken gyakran felfedezhetjük magának, a festőnek az alakját is.
Önportréi igen kevés számban születtek, ezeknek nagy részét a KOGARTban is megtekintheti az odalátogató. A festőről azonban legtöbbet festményei mellett az Andrássy út 108-ban, hagyatékából berendezett emlékszoba árul el. Ez szinte pontos mása a párizsi Bateau Lavoirban („Hajómosoda") található műteremnek, melyben a művész 2007. szeptemberében bekövetkező haláláig dolgozott. Ezen a helyen előtte, a huszadik század elején többek között Modigliani és Picasso műterme is állt. A szobába belépve francia sanzonzene fogadja a látogatót, hatalmas festőállvány és repülőmodellek, melyek Csernus modellezés iránti rajongásáról tanúskodnak. A szoba atmoszférája kitűnő arra, hogy egy hazánkban kevéssé ismert, de hatalmas festőfejedelmet megismerjünk, és végre elismerjünk.