összes videóa hét videói

összes képa hét képei

eseménynaptár

hírlevél

Az ismeretlen Deák Ferenc

1855. november 19-én „agyszélhüdésben" meghalt Vörösmarty Mihály. A hír nemcsak barátait, az egész nemzetet megrendítette. Két nappal később, temetésén húszezres tömeg búcsúzott a költőtől. A szabadságharc leverése óta ez volt az első tömegmegmozdulás, több volt, mint átlagos búcsúszertartás. Az osztrák önkényuralom elleni hatalmas összefogás bontakozott ki a gyászolók soraiban.

Az igen szegényesen élő Vörösmarty özvegye és három gyermeke, Béla, Ilona és Erzsébet javára rövidesen gyűjtést kezdeményeztek. A közös cél, az összetartozás érzése, a Szózat szerzője családjának támogatása, óriási lelkesítő erőt adott mindenkinek. Báró Eötvös József írta ekkor Gyulai Pálnak egyik levelében a nemzetről: „A részvét, melyet Vörösmarty sírjánál mutatott és mutat árvái iránt, lelkemben több reményt támasztott ismét mint egy idő óta éreztem." Ezt érzékelték az osztrák hatóságok is, ezért mind a nyilvános, mind pedig a Tudományos Akadémia által vezetett gyűjtést megtiltották.

Ekkor Deák Ferenc, akit Vörösmarty még halálos ágyán kért fel gyermekei támogatására, és rövidesen hivatalosan is segédgyám lett, magánakcióba kezdett. Egy hónap alatt mintegy 800 levelet írt vagy diktált, és küldött szét magánúton. Egy hatalmas országos hálózatot alakított ki, melynek ő volt a központja. A vagyontalan költő árváinak megsegítésére szánt gyűjtés alapkoncepcióját kilenc évvel később, egy másik üggyel kapcsolatosan báró Eötvös Józsefhez írt levelében fejti ki. A legfontosabb, hogy nem koldulásról van szó, hanem a nemzet erkölcsi kötelessége a „tartozás leróvása", „visszapótlása annak, mit az elhunyt önmagától elvonva, Hazájának áldozott". „Aki a Nemzetet erre felszólítja, ki elmondja, hogy a boldogultnak családja a támaszától megfosztva szűk helyzetbe jutott, itt az ideje, hogy eleget tegyen, legalább részben, erkölcsi tartozásunknak, - az nem kunyerál." Deák jól tudta, hogy bár sokan segíthetnek, „a gyűjtés mégis Egynek felszólítására" fog megtörténni, és így övé a felelősség is. Minden jelentős személyiséget megkeresett levelével, és figyelt arra is, hogy az óhatatlan azonosságok mellett, mindegyik levél legalább egy kicsit személyre szóló legyen. Volt, akit csak adakozásra szólított, volt, akitől a helyi pénzgyűjtésben való segítséget is kért. Leveleiben hangsúlyozta: „A lelkes férfiú, ki fénye volt irodalmunknak, dicsősége Nemzetünknek, nem vala képes vagyont is szerezni, mert egyedül honának szentelte munkás életét." Arisztokraták, püspökök, gazdag nemesek adományaira ugyanúgy számított, mint régi barátok, egyszerű polgárok néhány forintjára. Erdélybe is írt Ujfalvy Sándor, gróf Mikó Imre, báró Kemény Zsigmond és a helyi egyházak segítségét kérve. 1855. december végére talán fáradhatatlan szervezőmunkájának lehetett következménye, hogy megbetegedett. Addigra azonban leveleit szétküldte és várt.
Deák szavára megmozdult az egész nemzet, hatalmas gyűjtés indult. Sokan egyszeri pénzösszeget adományoztak, közülük báró Sina Simon adta a legtöbbet, 3000 forintot. A világi főrendek mintegy 57 000, a római katolikus főpapság 3700, a megyék (a katolikus alsópapsággal és a protestáns lelkészekkel együtt) 41 500 forintot küldtek, összesen 1856. december 10-ig 102 637 forint és 27 krajcár gyűlt össze. Deák minden segélyről elismervényt küldött. Az adakozók sorában élen járt az arisztokrácia, akik között ott volt a mártír miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos özvegye is, 400 forintos adományával. A grófnőhöz írt levelében Deák idézte elhunyt barátja érzelmeit: „nem volt e honban hölgy, kit Ő mélyebben tisztelt volna mint méltóságodat". És hozzátette: „Tudom azt is: hogy az ő költői szellemének nagyságát, érzelmeinek mélységét senki jobban fel nem fogta, mint méltóságod." Vörösmarty valóban nagy tisztelettel volt a grófnő és családja irányában, ennek egyik bizonyítéka az 1851-ben megjelent Három rege című verse, melyet gróf Batthyány Emmának, a miniszterelnök leányának ajánlott.

A készpénzt adományozók mellett voltak, akik magánkötelezvényt adtak, és annak éves kamatait fizették. Gyűltek a földtehermentesítési kötelezvények, a nemzeti kölcsön kötelezvények, a részvények, az államkölcsönök sorsjegyekben. A nemzet megértette, hogy - Deák szavaival - „ezen szent ügynek erkölcsi oldala sokkal fontosabb az anyaginál". Mert az adományozott összeg mellett az igazán lélekemelő az volt, hogy azt „szívesen s meleg lelkesedéssel" adták.

Deák 1858. január 1-től hivatalos segédgyám lett, így a kezéhez befolyt jövedelmekről rendes gyámi számadást adott minden évben a gyámhatóságnak. Rengeteg munkát jelentett az árvák pénzügyeinek kezelése. Intézte a bevételeket és a kiadásokat, hatalmas levelezést folytatott az Árvabizottmánytól kezdve magánszemélyeken át, a nagybányai királyi bányakapitányságig bezárólag. Az évek alatt Deák érzelmileg is igen közel került Vörösmarty gyermekeihez. Mindennapos vendég volt Vörösmartyné Csajághy Laura lakásában, sokat játszott a gyerekekkel, tanította őket, sétált velük. 1868-ban Béla nagykorúvá vált, Ilona már egy éve férjnél volt, Erzsébet is ifjú hölgy lett. Deák munkája eredményesen befejeződhetett. Ezért ajánlotta Batthyányné évekkel később egyik barátnőjéhez írt levelében a haza bölcsének segítségét: „Deák Vörösmarty családja számára oly szép sikert aratott - talán ő valamit kigondolhatna ön számára is!"