összes videóa hét videói

összes képa hét képei

eseménynaptár

hírlevél

1848 Karácsonya

A karácsonyi betlehemi csillaghoz hasonlóan Petőfi Sándor 1848 telén írt verseiben is megjelenik egy útmutató csillag, amely a szabadság felé vezet. Ennek fényének „vérpiros sugára" azonban nem az ünnephez méltó nyugodt, békés napokat hozott az ország lakosságának, hanem háborús félelmekkel és reményekkel egyaránt telt időszakot.

„Magyarország ügye 1848 őszutóján gyönge, igen gyönge lábon állt." - írta visszaemlékezéseiben Görgei Artúr tábornok, aki Magyarország északnyugati részén próbált ellenállni a december közepén meginduló osztrák főseregnek. Kossuth Lajos 18-án adott ki rendeletet „a népfelkelés és a szabad mozgó (gerilla) csapatok iránt", melyek a honvédezredek támogatására voltak hivatva. 20-án az erdélyi sereg új parancsnoka, Josef Bem megkezdte előrenyomulását három irányból Kolozsvár felé. Nemcsak az osztrák haderővel, de az ellenséges erdélyi szászokkal és a vérengző román felkelőkkel is meg kellett küzdenie, akiket még az erdélyi császári csapatok parancsnoka is rögtönítélő bíróság elé akart állítani, kegyetlenkedéseik miatt. A Délvidéken decemberben sem sikerült letörni a szerb csapatokat, Karácsonykor három későbbi vértanú is itt harcolt: Kiss Ernő, Leiningen-Westerburg Károly és Damjanich János. A fővárosban az Országos Honvédelmi Bizottmány lázas munkában volt, Kossuth rendelkezett a tisztek fizetésétől kezdve a hadirokkantak ellátásán át az általános népfelkelésig, vagy éppen felszólította az újságokat, hogy a hadmozdulatokról szóló tudósításokban a legnagyobb óvatossággal járjanak el.

25-én megnyitották a még nem teljesen kész Lánchidat a hadiszállítások lebonyolítására, a sors fintora, hogy a magyar reformkor szimbólumát majd Haynau fogja hivatalosan felavatni.
A pesti országgyűlésen 23-án kezdték el tárgyalni a földbirtokosok kármentesítését a jobbágyfelszabadítás utáni helyzetben, amelynek vitája nem hozott eredményt, s mellyel kapcsolatban Deák Ferenc megjegyezte: „Pirulnunk kell a jövendő előtt, ha az időt most ilyenekkel töltjük." Kossuth hiába biztatta csatára Görgeit, aki a túlerővel szemben kénytelen volt 26-án kiüríteni Győrt és visszavonulni, hogy egyesüljön a Dunántúlról felérkező Perczel Mór csapataival. Perczel azonban meggondolatlanul 30-án Mórnál csatát vállalt és vereséget szenvedett. A Felvidéken, Kassa elvesztése után szintén válságos volt a helyzet. Karácsonykor tehát országosan igen kedvezőtlen harci helyzet állt fenn, reménykeltő eredményt csak Erdélyben könyvelhettünk el: Bem 23-án elfoglalta Dést, 25-én pedig felszabadította Kolozsvárt. Az év hátralévő napjaiban a többi hadszíntéren további vereségek érték a magyar csapatokat, de a fősereget sikerült megmenteni. Miután december 31-i döntésével az országgyűlés Debrecenbe tette át székhelyét, így a törvényes hatalom átmentésével is lehetőség nyílt a következő évben a hadsereg átszervezése, az ellentámadás megindítására, a tavaszi hadjárat sikereire.

A háborús helyzet természetesen félelemmel töltötte el a családokat, sok férfi a harcmezőn karácsonyozott. Országosan beköszöntött a fagy és a mínusz 10-12 fok, az otthonok melegében is mindenki nyugtalanul várta a jövendőt. Azok örülhettek, akikhez még nem ért el a front. Így például Bártfay József szabadkai ügyvéd azt írta bátyjának 25-én: „Vidékünk eddig még csendes.", ezért „Istennek hála ma mi is Karácsony első napját üljük." Az ünnep még egyébként más volt akkoriban, mint manapság, karácsonyfa is csak az előkelőbb házaknál volt. A német eredetű szokás az 1820-as években tűnt fel a bécsi császári udvarban először, innen vette át a faállítás szokását a magyar arisztokrácia is. Gróf Batthyány Lajosné december 22-én írt levelében arról számolt be a pesti országgyűlésen tartózkodó férjének, hogy gyermekeik nagyon örülnek a feldíszített karácsonyfának, és mindenki nagyon várja haza a családfőt. Batthyányné nagyvonalúságát jellemzi, hogy ekkoriban felajánlotta ikervári kastélyát kórháznak a sebesültek ápolására. Nem sejtették, hogy két hét múlva Batthyány már az osztrákok foglya lesz. Károlyi György gróf titkára, Bártfay László jegyezte fel naplójába 1848 végén: „És így hála Istennek, be volna végezve e boldogtalan év: vajha a ránk jövő jobb és örvendetesb folyamatú legyen mindnyájunkra nézve!" Kívánsága nem teljesült, de egy évvel később talán már ő is belátta, hogy 1848 Karácsonya, félelmekkel és harcokkal együtt is reményteljesebb és szabadabb volt, mint a rákövetkező év ünnepnapja. Mert akkor már béke volt, de a levert szabadságharc és a megtorlás után a nemzet reménytelenül nézett az osztrák diktatúra vezényelte jövőbe.