összes videóa hét videói

Ocean Sky

összes képa hét képei

Csillagok

eseménynaptár

hírlevél

alapító

Kutya, család, tudomány

Kubinyi Enikő munkáival, épp aktuális kutatási feladataival igen sűrűn foglalkozik a média. Akár egy vicces YouToube-videó kapcsán – ahol egy békésen falatozó ebet zavar meg AIBO, a robotkutya -, akár „farkasmama” tevékenysége miatt, amikor is egy kísérlet révén kutatótársaival farkaskölyköket neveltek otthonukban, hónapokon át. Így tudható, hogy főként a kutyák szociális tanulásával, személyiségük változataival-és változásaival, valamint a személyiségvonások-génpolimorfizmusok asszociációs vizsgálatával foglalkozik. Az is tudható, hogy 1994-ben elsőéves egyetemistaként kapcsolódott be a Csányi Vilmos professzor által akkoriban indított Családi Kutya Program munkájába. Azóta sok minden történt vele, számos kutatás résztvevőjeként dolgozott, a tavalyi évet pedig a Junior Prima „Magyar Tudomány” kategória Díjának átvételével zárta.

- Szerettem a biológiát, minden ágát, de különösen az állatok viselkedése érdekelt. Ha Csányi professzor még akkor is paradicsomhalakat kutat, amikor jelentkezem nála, akkor halakat kutatok. De szerencsém volt, és így ott lehettem a kutyás csoport születésénél. Egyébként szerettem a kutyákat, és volt is kutyám - 16 éves koromban a szüleim igen komoly ellenkezése ellenére beszereztem egy magyar vizslát. Utólag belátom, miért nem engedték, hogy a lakótelepi lakásban, amely a nap nagy részében üresen állt, kutyánk legyen, de így legalább volt alanyom az első vizsgálataimhoz...

- Milyen kezdeti sikerek adtak erőt, lendületet?

- Semmi kétség nem volt bennem, hogy etológus szeretnék lenni, kisiskolás koromtól erre készültem. A csoport, amibe kerültem, ráadásul különleges emberekből áll - nemcsak szakmailag jól képzettek és elkötelezettek, hanem támogatóak, emberségesek. Tizenöt éve dolgozunk együtt, és - remélem, ők sem mondanának mást - sok munkatárssal baráti a viszonyunk. Azt hiszem, nagyon ritka az a munkahelyi légkör, ami nálunk van. Rengeteg mindent köszönhetek ennek. A kutatás nagyrészt csapatmunka, és számomra nagyon fontos az, hogy bízhatok a csoporttársak támogatásában.

- A kutatás mellett tanítasz is, sőt, szakdolgozati-és PhD-témavezetőként is dolgozol. A kutatás vagy pedig a tanítás a kedvesebb terület?

- A szakdolgozókkal és PhD hallgatókkal nagyon szívesen foglalkozom, hiszen közösen dolgozunk a kutatási problémáinkon. Így inkább munkatársi és nem oktató-hallgató viszonyban vagyok velük. Óraadó tanárként pedig azokról a témákról beszélhetek, amit szeretek.

- Milyen életformát kíván ez a hivatás? Hogy lehet elképzelni egy átlagos munkanapot?

- Miklósi Ádám, a főnököm és az ELTE Etológia Tanszék vezetője nagy szabadságot ad nekünk abban, hogyan osszuk be az időnket. A napomat így elsősorban az alakítja, hogy a gyermekeimmel mi a teendő. Amíg óvodában vannak, itthon egymással játszanak, vagy alszanak, addig dolgozom. Ha nagyon szorítanak a határidők, vagy elmélyedtem egy munkában, akkor a férjem és a nagyszülők segítenek.

- Kutatási területeid főszereplőjeként - valamilyen módon - szinte minden esetben a kutya nevezhető meg. Vagy a heterospecifikus szociális tanulást vizsgáltad vagy a fajtársfelismerést kutyaszerű robotra alkalmazva, vagy épp kutya és farkas szociális kogníciójának összehasonlító elemzése állt figyelme középpontjában. Csak számomra „kakukktojás", hogy csibén is végeztél vizsgálatot?

- Ádámnak köszönhetően rövid időt a Sussex-i Egyetemen tölthettem, és itt volt módom csibékkel dolgozni. Nem feltétlenül ragaszkodom a kutyához, de a helyzet az, hogy nagyon sok előnye van: sok kutya van, nincs szükség állatházra, és életkörülményei valamint kognitív és genetikai adottságai miatt számos területén bevethető modell.

- Vajon mi az, ami a világ minden táján ennyire vonzóvá teszi az ember számára a kutyát? Segíthet-e a modern tudomány e kérdés megválaszolásában?

- A kutya sokféle funkcióval bír. Az első háziasított állatként segítette a vadászatot, a földbirtok őrzését, a jószágok terelését. Ma kábítószert, csempészett cigarettát, robbanószert, romok alá szorult embereket kerestetnek a kutyákkal, esetleg segítik a rendfenntartást egy focimeccsen, vagy éppen odaadóan támogatnak egy vak vagy más fogyatékossággal élő embert. De van, akinek státusszimbólum vagy "sporteszköz". Mégis, igazából azért annyira népszerű, mert, ha minden jól megy, öröm vele együttélni, hiszen ezerféle módon képes kimutatni, mennyire szereti a gazdáját. Engem nagyon foglalkoztat az a kérdés, hogy ki és miért tart kutyát, el is indítottunk többféle vizsgálatot ezzel kapcsolatban.

- Talán kijelenthető, hogy a kutya hosszabb távon nem életképes az ember nélkül, s ez független a tartási körülményektől és a köztük meglévő viszonyról. Mégis, miért választotta a kutya az embert?

- Nem a kutya, hanem a farkas választotta az embert, és közülük is feltehetően azok, akik valamiért kiszorultak a falkából - gyengébbek voltak, megöregedtek, megsérültek. Az emberi települések környezetében felhalmozódott szemét - csontok, romlott élelmiszer, ürülék - eltarthatta ezeket az egyedeket, és aztán sok-sok generáció alatt kialakulhatott egy olyan populáció belőlük, amely már nemcsak eltűrte, hanem kereste is az emberek közelségét. Csak innentől beszélhetünk kutyáról. A kutya háziállat, az egész életmódja az emberhez kötődik, még a pária- és elvadult kóbor kutyák sem távolodnak el túlságosan az emberi településektől, annak ellenére, hogy sokan maguk is vadásznak közülük.

- A kutya valahogy „az emberre termett", és épp a ti kutatásaitok mutattak rá a világon elsőként arra, hogy természetes közege a család. Az azonos módon felnevelt kutya- és farkaskölykök viselkedését összehasonlítva már kiderült, hogy a kutya nem farkas és nem falkában él, sőt még az is, hogy az azonos fajtájú kutyák (pl. németjuhász) tartási körülményei is kihat magatartásukra. Ha jól tudom, jelenleg épp ezzel (is) foglalkozol.

- Sokan azt gondolják a kutyáról, hogy szelíd farkas, de ez tévedés. A kutyának természetesen vannak a farkas őstől származó magatartásformái, de a több 15-30 ezer éves háziasítás alatt lényeges viselkedésváltozások zajlottak le benne. Ezek főként olyanok, amelyek megkönnyítik az emberrel való együttélést. Csökkent benne az agresszió, megjelent a kötődés és az emberi kommunikációs formák iránti érzékenység. Ezért nélkülözi a valóságalapot - legalábbis a kutyák java részénél - az az elképzelés, hogy a kutyák falkatagnak tekintenek bennünket, és ezért különféle praktikákkal elejét kell vennünk annak, hogy a falkavezéri pozícióra törjenek. A legtöbb kutyának eszébe sem jut ilyesmi, és, ha rendszeresen lenyomják a földre a dominancia érzékeltetésére, vagy elveszik az ételét előle, azzal csak neurotikussá teszik. Aki baráti, bizalomra épülő kapcsolatot szeretne a kutyájával, ne tegyen ilyesmit. Viszont nagyon ügyeljen rá, milyen fajtát választ, mert valóban sok olyan van, amelyik a tapasztalatlan, következetlen gazda fejére nő. Ilyen esetben valóban hasznosak lehetnek a "falkavezérséget" hangsúlyozó feladatok.
Persze, a kutya sokszor valódi, fajtársai által alkotott falkában (is) él, mert a gazdája több kutyát is tart. Ilyenkor azonban megmutatkozik a kutya és a farkas közötti különbség: a kutya sokkal jobban tűri a fajtársai közelségét, mint a farkas. Farkasokat soha nem lehetne akkora csapatban tartani, mint a menhelyi kutyákat, mert néhány óra alatt széttépnék egymást. A csoportunk 2001-2002-ben felnevelt 13 kisfarkast úgy, hogy mindegyik kölyöknek külön nevelője volt, aki napi 24 órában együtt volt vele az első, kritikus 3-4 hónapban (erről a férjem készített egy filmet, ami megtekinthető itt: http://film.indavideo.hu/video/f_farkaslesen) Azt tapasztaltuk, hogy a farkasok ugyan imádták a nevelőjüket, de konfliktushelyzetben már az első hetekben sem hezitáltak morogni rá vagy jól megharapni. És jóval hosszabb időbe - évekbe - került elérni azt, hogy hasonlóképpen kövessék az emberi gesztikuláris jeleket, mutatásokat, mint a kutyák, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kutyák már kölyökként keresik az ember tekintetét, és így sok időt töltenek az ember felsőtestének tanulmányozásával, a farkasok viszont szinte ügyet sem vetnek rá.
Kiderült ebből a kísérletből az is, hogy a nevelési, tartási körülmények jelentősen befolyásolják a farkasok viselkedését (megtanultak pórázon, szájkosárban sétálni, utasításra ülni, feküdni és csökkent bennük a neofóbia, az idegen tárgyaktól, emberektől való félelem). Nincs ez másképp a kutyáknál sem. Például egy tizennégyezer egyedes mintán azt találtuk, hogy a 3 hónapos kor előtti szocializálás nagy hatással van a kutyák kiegyensúlyozottságára, nyugodtságára, így nem javasolható az a gyakorlat, hogy az oltások beadása előtt nem engedik más kutyák közé a kölyköket (Természetesen csak egészséges és barátságos kutyák közé, fertőzésmentes területre szabad vinni a kiskutyákat.)

- A Sony-fejlesztésű intelligens robot, az Aibo kutya, valamint a hús-vér ebek interakciójából kiderült, hogy a felnőtt- és a kölyökkutyák miként fogadják el szociális partnerként a robotot. E kutatás célja, hogy a jövőben tanítható elektronikus segítőtársként működjön közre az ember életében. Mit gondolsz, azon túl, hogy ez - esetleg - technikailag megvalósítható lesz, gyakorlattá is válhat? Tehát akár „dajkagépek" nevelhetik gyermekeinket?

- Remélem, hogy az utóbbi lehetőség törvényi akadályokba fog ütközni, mert biztos vagyok benne, hogy a gyerekeket súlyos pszichoszociális traumának tesszük ki azzal, ha a neveltetésüket robotokra bízzuk. De más területen - például az idősellátásban vagy kórházi betegellátásban - úgy gondolom, van annak a megközelítésnek létjogosultsága, hogy a segítő robot társas viselkedésre is képes.

- Kiknek ajánlanád ezt a pályát?

- Azoknak, akik szeretnének rejtett összefüggéseket találni különféle viselkedésmintázatokban, illetve a mintázatok és a mögöttük álló gének, élettani mechanizmusok, környezeti paraméterek között. A kutatásban az a szép, hogy az ember olyan területeket ismer meg, ahol előtte nem járt más. Néha magányos és nehéz a feladat, mert a felfedezéseket meg is kell osztani másokkal, az írás pedig komoly erőpróba. Arra is mindig felhívjuk a szakdolgozók figyelmét, hogy etológusként nem könnyű elhelyezkedni, az is előfordulhat, hogy csak külföldön talál az ember megfelelő munkát.

- Mire hívod fel az e terület iránt érdeklődő diákok figyelmét?

- Először is célszerű biológus vagy rokon egyetemi diplomát szerezni, lehetőleg úgy, hogy már a szakdolgozat is etológiai témából készüljön el. Ezután a doktori iskola következik. Három éves képzést követően, legalább két angol nyelvű, referált folyóiratban megjelent publikáció, szigorlat, dolgozatírás és védés után kerülhet az ember birtokába a PhD fokozat, amivel ezután élethosszig tartó pályázatírás során kell megpróbálni az érvényesülést.

- Fiatal korod ellenére máris számos elismeréssel jutalmazták munkádat. Kihat ez a mindennapos munkavégzésedre? Másként kezelnek egy többszörösen kitüntetett munkatársat?

- Nekem nincsenek különleges képességeim, és ezzel a munkatársaim pontosan tisztában vannak. Nincs okuk arra, hogy másként kezeljenek. Azért van viszonylag sok eredményem, mert tizenöt éve, és sokféle témában dolgozom egy remek csoportban, amelynek sikerült szemléletváltást hoznia az összehasonlító viselkedéskutatásban. Ez pedig elsősorban Csányi Vilmos és utódja, Miklósi Ádám érdeme. Nagyon bízom abban, hogy a bizalmukat megszolgálom majd. A Junior Prima Díjnál is Csányi Vilmos volt a támogatóm.

- Mit jelent a számodra a Junior Príma Díj?

- Sokat jelent. Örülök, hogy mások is fontosnak, vagy legalább érdekesnek tartják a munkánkat. Átgondolhattam azt is, milyen sokat köszönhetek Csányi Vilmosnak, és a többieknek, akikkel eddig együtt dolgoztam. Annak is örülök, hogy a díj kapcsán sokat beszélhettem a kutyákról is, mert bízom abban, hogy ez javára válik a társadalomnak vagy a kutyás közösségnek. Köszönöm a díj támogatóinak ezt a lehetőséget.

- Ahhoz, hogy nőként is elismert kutató lehess (különösen feleségként, anyaként), a környezet hozzáállása is nagyon fontos: „Ha egy családos nő eredményes kutató, az nem az ő egyedüli teljesítménye!" - mondtad egy interjúban. Nehezebb nőként érvényesülni a férfikollegák között?

- Sosem éreztem megkülönböztetést, de azt gondolom, hogy egy nőnek - általában - kicsit nehezebb a kutatói pálya, mint egy férfinak. A férfiak "együgyűbbek", alaposabb és mélyebb összpontosításra képesek, míg a nők abban tehetségesek, hogy többféle dologgal foglalkozzanak egyszerre. Ez a stratégia viszont nem túl eredményes egy olyan pályán, ahol egy apró részterület abszolút szakértőjévé kell válni. A férfiak emellett jobban tűrik azt a hierarchiát is, ami az egyetemi és a kutatói lét óhatatlan velejárója. Az idézett cikkben elmondtam azt is, hogy szerintem a kutatás olyan, mint egy vadászat. Először is, nagyon sokat kell tanulnunk, egyrészt a vadászatról, másrészt a vadról. A vad a publikálható eredmény. A vadat nehéz becserkészni, és az utolsó pillanatban is megugorhat - vagyis nem jön ki a várt eredmény. Míg a férfi ilyenkor összeszorítja a fogát, és követi a nyomokat, egy nő - ha előbb nem, de itt - azt mondja, hogy ennyit ez nem ér meg, inkább hazamegy most már és, megnézi, mi van a gyerekekkel, legfeljebb útközben gyűjt neki pár bogyót... a házimunkát, se végzi el más helyette... És másnap, amikor visszamegy az erdőbe - ha egyáltalán visszatalál ugyanoda - a vadat már lelőtte más, vagy ki tudja, hová ment. Szóval, azt hiszem, az evolúció több eszközt adott a férfiak kezébe ezen a pályán. De, persze, mint a biológiában mindenütt, vannak kivételek, nem is kevés, és nem szeretném letörni az egyenjogúsítási törekvéseket. Amennyire én látom, a szakma eléggé jól eldönti mindenkiről, hogy ki alkalmas, ki nem, és ebben a legtöbbször - amikor várandós voltam, sokszor úgy éreztem, sajnos - semmilyen szerepet nem játszik az ember neme. De az én szakmám szűk terület, kevés emberrel, úgyhogy a tapasztalataim nem biztos, hogy általánosíthatók.

- Milyen szakmai cél lebeg a szemed előtt? Amit ennyire fiatalon el lehetett érni, azt szinte mind el is érted. Mi érhető el ezen a szakterületen?

- Szeretek mindent, magamat is, evolúciós perspektívában látni... Ezt Madách Ádámja úgy mondja, hogy "az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga". A kutyában még rengeteg a lehetőség, több tíz évre elegendő munkát adhat. Csak arra kell ügyelnünk, hogy sikerüljön megtartanunk azt az elsőséget, amit Csányi Vilmos, Miklósi Ádám, Topál József és Dóka Antal a '90-es évek elején megalapozott a kutya-ember kapcsolat kutatásának terén.

További információ: kutyaetologia.elte.hu

Oszd meg: