összes videóa hét videói

összes képa hét képei

eseménynaptár

hírlevél

A „Titkos tudás” feltárása

A művészettörténészek időről időre előveszik az optikai segédeszközök használatának témáját a festészetben. Ez alkalommal azonban egy, a szakmát tökéllyel végző festőművész, az angol David Hockney kutatásai és tapasztalatai alapján nyerhetünk betekintést a régmúlt korok festőinek titkos módszereibe. Kiindulásként kinyomtatta több híres festő munkáját a 14. századtól a 20. századig, melyeket egymás mellé hosszan felragasztva, egy „nagy képfalat" képzett. Így egyszerre és egymás mellett tudta vizsgálni az elmúlt korok mesterműveit. Felfedezte, hogy a 15. századtól a 19. századig a természetelvűség fokozódó mértékében nagy és hirtelen változásokat tapasztalhatunk, melyre csupán az optikai eszközök használata adhat magyarázatot.

A tárgyak realisztikus ábrázolásának egyik első módszere a lineáris perspektíva volt, melyet Firenzében találtak fel 1420-50 között. Lényege, mint azt Dürer metszete is mutatja, hogy egy nézőpontot kijelölve letapogatták egy tárgy, jelen esetben egy lant minden pontját, oly módon, hogy egy zsineget feszítettek a fali nézőpont és a lant egy pontja közé. Ennek a zsinegnek a helyzetét két másik, fakeretbe, egymást metszően kifeszített zsinór mozgatásával határozták meg. A kerethez pántolt ernyőn megjelölték a zsinegek metszéspontjait és ezt a műveletet addig ismételgették, amíg annyi pont nem gyűlt az ernyőn, hogy kirajzolódott a lant formája. Ez azonban igen hosszadalmas és nehéz munka volt.

 

 

A lineáris perspektíva megkönnyítette a tárgyak, az élettelen környezet élethű ábrázolását, ám a megélhetést is biztosító portréfestészet fellendüléséhez más eszközre is szükség volt, melyet Dürer már akkor ismert, amikor ezt a metszetet készítette 1525-ben. Erre bizonyíték például ez a két képe, melyek 1505-ben és 1506-07-ben készültek. Az igen nehezen megragadható fiatal női arc a későbbi képen szinte fotószerű. Mi lehetett az, ami miatt a festő az életszerű ábrázolást tekintve hirtelen ekkora fejlődésen ment át? A választ ő maga adja meg egyik levelében, melyben Bolognába utazásának céljáról ír: „azért, hogy eltanuljam a perspektíva titkait."

 

 

 

Ez a titok feltehetően a camera obscura volt, melynek mechanizmusát az alábbi ábra jól mutatja.

 

 

 

Lényege, hogy egy jól megvilágított tárgy inverz képe, egy sötét szobában, melynek falán egy kis rést vágunk, megjelenik a szemben lévő falon. Homorú tükör segítségével, pedig a tárgyak és alakok ismét „talpra állíthatóak". A tükrök használata bizonyított a festészetben, annál is inkább, hiszen a festők és a tükörkészítők a reneszánszban egy céh tagjai voltak.
A camera obscura használatát Vermeer hagyatéka egyértelműen bizonyítja, akinek rengeteg tükre és lencséje volt, melyeket vélhetően hagyatékának kezelője és szomszédja, a híres lencsecsiszoló, van Leeuwenhock készített. (A Lány gyöngy fülbevalóval című film egyik jelenetében is megjelenik a camera obscura „varázsdoboza".
Vermeer korában kezdtek el gondolkodni egy szállítható optikai eszközön, melyet Kepler fedezett fel, ám csak a 19. században terjedt el William Hyde Wollaston találmányaként camera lucida néven. Alapja egy prizma, melynek két tükröző felülete 135°-ot zár be. A prizma a néző jobb oldalán látható dolgok képét mutatja, így lehet látni a tárgyat és a vetített képet egyszerre. Használata azonban nagy odafigyelést és gyakorlást igényel.

 

 

A különböző optikai eszközök elterjedésére valamint a fénykép megjelenésére a modern festészet az optikai eszközök kizárásával felelt. Cézanne képein nyoma sincs a fényképszerű pontosságnak, mégis távolról szinte megfoghatóak csendéletének almái. Ennek oka, hogy felismerte, az emberi szem két nézőponttal bír és ezek is egyfolytában változnak. A binokuláris látás törvényei működnek itt. Összehasonlítva Caravaggio csendéletével szembetűnő a két gyümölcs közötti különbség. A szinte fényképszerű alma megfestéséhez ugyanis az itáliai mester valószínű, hogy optikai segédeszközt használt. Itt kell megemlítenem, hogy Hockney elméletét igen sokan támadják, mind tudósok mind művészettörténészek.

 

 

 

Napjainkban, a modern után, ismét felerősödött a realisztikus ábrázolás igénye és ennek megfelelően ma már senki nem botránkozik meg azon, hogy a művészek optikai eszközöket, vetítőket, projektorokat használnak. Az optikai eszközök használata nem szentségteleníti meg a festészetet, ugyanis egy forma átrajzolása még kevés egy remekműhöz. Mint ahogy Hockney is több helyen hangsúlyozza az optikai eszköz nem képes nyomot hagyni a vásznon, erre csupán az emberi kéz képes.