összes videóa hét videói

Ocean Sky

összes képa hét képei

Csillagok

eseménynaptár

hírlevél

alapító

Vízben születő piramisok

A víz mindig is szerves részét képezte az emberi létformának, csakúgy, mint a teljes élővilágénak. Mindig is jelen volt és remélhetőleg mindig is jelen lesz közvetlen környezetünkben, s csupán az emberi leleményesség határain múlik, hogy a hajózáson és ivóvízen kívül mi mindenben fogjuk még hasznát venni. S nem csak jövő időről beszélhetünk, amikor azt mondjuk, hogy a víz sok megoldás alapjául szolgál.

Mindenki látott már legalább egyfajta történelemkönyvet, s abban legalább egyfajta, jelen pillanatban a világ által is elfogadott teóriát arról, hogy hogyan is készülhettek a piramisok. Lelki szemeink előtt lebeg az elmélet kivitelezési formájának képsora, amikor is emberekkel és állatokkal („jó esetben"), nem csekély meredekségű rámpákon, erőnek erejével húzogatják felfelé a több tonnás köveket. Mindenki elfogadja a tényt, hogy a piramisok így készültek, s csak nagyon kevesek kérdőjelezték meg eddig a kivitelezési mód ezen elméletét, felállítva egy még rosszabbat nála. Mert tegyük fel magunknak csak a legkézenfekvőbb kérdést: ha sikerült is felráncigálnia az embereknek és az állatoknak ezeket a hatalmas súlyú építőelemeket a kívánt magasságba, mégis milyen eszközzel illesztették őket pontosan a helyükre?

Az új magyar elmélet

Nem kellett volna, csak egy hozzáértő ember, akiben van elég mersz megkérdőjelezni az építési technológiát, s persze írásba foglalni a sokkal kézenfekvőbb megoldást, ha lett volna neki. 2001-ig azonban nem volt az építőipari szakmában egyetlen ilyen jeles képviselő sem, aki csak egy pillanattal tovább foglalkozott volna a probléma abszurditásával, mint a nagy átlag.

Sörös István felsőőrsi geodéta volt, akinek kezében a meglevő elmélet képei kudarcot vallottak. Ahogy ő visszaemlékezik: „A képen egy irdatlan méretű rámpát pillantottam meg és rengeteg embert, akik mint a 'hangyafolyás' húzzák az óriási méretű köveket. Azonnal láttam, hogy ez így nem működhet!". (Tegyük hozzá, hogy azért sem, mert a felfedező elmondása szerint már a rámpa megépítéséhez több követ kellett volna felhasználni, mint magához a piramishoz.) A felfedező tehát alapjaiban kérdőjelezte meg az elméletet, mégpedig a legnyilvánvalóbb kérdéssel: ennyire ostobák lettek volna az egyiptomiak?

Tekintve a világ eddigi feltalálóit és nagy agyait elég merész feltételezés a mai embertől, hogy ilyen monumentális építményeket ennyire el nem fogadható építési megoldással ruházzon fel, illetve az akkori embereket ennyire ötlettelennek és butának állítson be. Sörös István viszont nem nyugodott bele a már meglévő eredményekbe, s útnak eredt, hogy felfedje az általa vélt valódi igazságot, melyet aztán egy könyvbe foglalva (Vízben álló piramisok, lebegő kövek) tárt a nyilvánosság elé.

Az elmélet alapja

Sörös István elméletének két alapköve van. A víz és a Napbárkának nevezett, bólogatni képes úszódaru. Kutatásai során ugyanis egyértelműen rávilágított, hogy az ókori építkezési színtér jelentős mértékben eltért a ma látható földrajzi viszonyoktól, melynek következtében lehetőség nyílt arra, hogy az építkezésekhez a vizet használják alapul. (Itt jegyezzük meg, hogy a szerző szerint az építés elsődleges célja a nagy magasság elérése, a messziről láthatóság volt, segítendő a hajósokat a partközeli tájékozódásban.)

Középiskolai tanulmányainkból ismerjük a víz felhajtóerejének mivoltát és a vízkiszorítás elméletét, s azt is tudjuk, hogy nemhogy egy könnyű fa vagy nádhajót egy maximum több tíztonnás kővel, de több ezer tonnás, vasból készült óceánjáró szállítóhajókat is képes a víz a „hátán hordozni". Mivel a földrajzi viszonyokat tekintve a víz jóval közelebb húzódott akkor az építkezés színteréhez, mint az ma látható, így kézenfekvő volt annak felhasználása. A számos bizonyíték közül a legmeggyőzőbbnek az bizonyult, hogy a piramisok kősorainak teteje mai modern eszközzel megmérve is tökéletesen vízszintes.

A másik meggyőző érv a Napbárka körül csúcsosodik ki. Alakja tökéletesen összeegyeztethető a mai, Velencében látható gondolákkal, melyek alkalmasak bólogató mozgásra, s súly emelésére is. Csakúgy, mint bármely vitorlás hajó, melynek horgonymacskája a fenékbe ragadt. Ezek az eszközök kétkarú emelőként működve képesek terhek megemelésére, és, ha kell, pontos helyre illesztésére. Igaz, hogy a ma világszerte elfogadott elmélet felállítója úgy vélte, ezzel szállították a nagy fáraókat a piramisbeli sírkamráikba (ami természetesen elképzelhető), de hogy nem elsősorban emiatt építettek több ilyen formájú, s negyvennégy méter hosszú hajót, az is kézenfekvőnek tűnik.

Az elmélet teljességét a már említett könyv fogalmazza meg, mi elégedjünk meg azzal, hogy végre volt valaki, aki megpróbálta feltenni a pontot az „i"-re, s megfogalmazott új elmélete sokkal elfogadhatóbb az eddigi ismereteinkhez képest. Az, meg hogy éppen egy magyar feltaláló és geodéta vitte ezt véghez, csak azt bizonyítja, hogy bár kis ország vagyunk, még a mai napig vannak olyan jeles elmék közöttünk, akik alapjaiban képesek megrengetni a világot felfedezéseikkel és találmányaikkal.

Oszd meg: