Igaz a mondás, hogy egy kép többet mond ezer szónál. Bár mai kornak megfelelően ezt úgy módosítanák a magyar reklámügynökségek, hogy egy videó többet mond egy képnél és ezer szónál. Az online ügynökség szerint a fókusz a jövőben a videós tartalmakon lesz, mindenképpen e felé mutatnak a tendenciák. Tehát az érhet el kimagasló eredményeket és emelkedhet akár a konkurensei fölé is, aki rendszeresen gyárt és tesz közzé valamilyen videós formátumú tartalmat is. Az Instagram nemrég közzétett nyilatkozatában is a platform átalakulásáról esett szó, amely szerint előtérbe helyezi majd az algoritmus a videós tartalmakat. A magyar reklámügynökségek tehát a tartalom marketing stratégia kialakításakor az írott szövegek, például termékleírások, hírlevelek és blogbejegyzések, reklámszövegek és poszt szövegek mellett igyekeznek annyi videós tartalom ötlettel is előállni, amit szerintük érdemes lenne az ügyfelüknek beépítenie az online kommunikációjába. Azt tudni kell, hogy egy profi videó elkészítése nem olcsó. Viszont jó hír, hogy az online ügynökség szerint első lépésben nem is feltétlenül kell rögtön profi videót gyártanunk. Az élő bejelentkezések például remek alkalmakat biztosítanak arra, hogy a követőink jobban megismerjenek minket és azt, amivel foglalkozunk.