Mi a nyaki fájdalom röviden? A fej, a váll vagy a kar felé sugárzó fájdalom a nyaki területen; merev nyak korlátozott mozgékonysággal, néha zsibbadás, bizsergés az ujjakon. Mindez pedig migrén és szédülés kialakulásához vezethet. A gerincgyógyító masszázsterápia segítségével a nyaki fájdalom megszüntethető, illetve megelőzhető, mely által pedig migrén gyógyítása is megvalósul, sőt a […]
Szerző: nemadmin
Energiatakarékos ablakkal a környezetvédelemért?
Mindenkinek fontos, hogy otthona minél komfortosabb legyen. Egy kertes ház esetében igaz lehet a mondás, mely szerint „egy családi ház soha sincs teljesen kész”, mindig van mit rajta újítgatni. Tény és való, vannak olyan tételek egy ingatlan esetében, amit néhány évente, tízévente cserélni szükséges az időjárás viszontagságai miatt. Éppen ezért […]
Kültéri sportpálya öltöző nélkül?
Nehéz elképzelni, de sajnos még sok kültéri edzésre alkalmas helyszínen nem áll rendelkezésre átöltözési lehetőség. Persze előfordul, hogy nincsen kő épület a közelben ahol kialakítható lenne, de akkor az üzemeltetőnek gondoskodnia kéne egy alternatív megoldásról. Manapság az öltöző konténer árak már igen kedvezőek, tehát könnyen beszerezhet egy-vagy több ilyet. Az […]
Nyugodtan vigyük el saját kutyasamponunkat a kozmetikushoz
A kutya samponok széles kínálatából nem egyszerű megtalálni az igazit. Azt az egy terméket, amiről úgy gondoljuk, hogy bevált és a legmegfelelőbb kutyánk bőrének és szőrének ápolására. Kíméletes, de emellett megfelelően tisztít és kellemes illata is van. A legtöbben eljárnak kutyakozmetikushoz, de oda is érdemes elvinni a kutya samponok közül […]
Online is nézze meg az esküvői ruha szalonok kínálatát!
Gyerekként bizonyára minden kislány játszott „esküvőset” barátnőivel. Ilyenkor gyönyörű hófehér menyasszonyi ruhát álmodtak magukra a lányok, és abban vonultak a képzeletbeli oltár felé. Nem véletlenül vonzza ennyire a nőket a fehér ruha, hiszen az esküvőszervezésnél a legtöbb menyasszony a megfelelő ruha megtalálását tartja az egyik legfontosabb teendőnek. A tökéletes viselet […]
Így találhatsz a legkönnyebben búvóhelyeket Budapesten
Randevúhoz, intim programhoz ideális helyszínt keresel? A hoteleknél olcsóbb, igényesebb, diszkrétebb lehetőség érdekel? Hallottál már a főváros több pontján is elérhető búvóhelyekről? Vannak olyan helyzetek, amikor a diszkréció elsődleges, de nem elhanyagolható az sem, hogy mennyire mélyen kell a zsebedbe nyúlnod. Miért fizetnél egy hotelszobáért 15-20 ezer forintot, ha azt […]
Tényleg lehet férfias egy gyűrű?
A kiegészítők története régi időkre nyúlik vissza. Évezredekkel ezelőtt a férfiak is látványos, nagyméretű ékszereket viseltek. Nem csak az ókori Egyiptomban volt ez így, hanem az azt követő évszázadokban is. Ma már elsősorban a nők kedvelik az ékszereket, de természetesen a férfiak is megtalálhatják azokat, amelyek passzolnak stílusukhoz és az […]
A karikagyűrű viselésének története
A karikagyűrű mai kultúránk természetes része. Viselése azonban nem újkeletű dolog, hiszen már az ókori Egyiptomban is a szimbolikus jelentőséggel bírt. Akkoriban a fáraó feleségének ajándékozta az ékszert szerelmének zálogául. A szokás Nagy Sándor közreműködésével került Rómába, majd a keresztény világ részévé vált. Már a harmadik században megjelentek az aranyból […]
Biztonságos babakocsi használat
Nagyon sok olyan cikk jelent meg, hogy milyen szempontok alapján vásároljunk babakocsit, milyen típusú babakocsik léteznek, mire figyeljünk, amikor dönteni kell. Igyekeztünk ezektől eltérően összeírni néhány olyan javaslatot, amely babakocsi biztonságos használatára vonatkozik. Ha már a biztonságos használat a fő téma, akkor nagyon fontos lépés, hogy mielőtt használjuk a babakocsit, […]
Randihelyet keresel a Corvin környékén?
A randevú szó évtizedekkel ezelőtt még egészen mást jelentett, mint amilyen tartalommal napjainkban töltjük meg. A férfi-nő kapcsolatról kialakított kép is sokat változott az elmúlt időszakban, és ma már a legtöbben nem vetik meg a párkapcsolaton kívül fenntartott külső viszonyt sem. Ahhoz azonban, hogy biztonsággal koordinálható legyen egy ilyen ismeretség, […]