Az utazás nem szólhat másról, mint az új megélése, új kultúrák megismerése, csavargás, és természetesen a pihenés. Az utazás előtti felfordulás viszont ezt az összhangot felboríthatja különösen akkor, ha éppen a csomagolás, pakolás körül üt ki a káosz. Hogy saját utazásunkat könnyítsük, idejében készüljünk fel, előkészítve mindent, amire szükségünk lehet, de legfőképpen az utazótáskát. Ha már tudjuk, hogy hová, mikor és mivel megyünk, akkor könnyebben tudunk utazótáskát választani. A gyakori utazók ajánlják, hogy a gondok elkerülése és a kényelemes utazás érdekében a gurulós bőröndöt válasszuk. A klasszikus kétkerekű mellett újabban már négykerekű gurulós bőrönd is rendelkezésünkre áll, ez utóbbi népszerűbb is.
Ami az anyagát tekinti, választhatunk kemény műanyag anyagból készültet, amit napjainkban trendi mintákkal és feliratokkal tesznek egyedibbé, de maradhatunk a puha fedelű modell mellett is, ami szintén kényelmes lehet. Azért mielőtt bármelyik gurulós bőrönd büszke tulajdonosaivá válunk, először ellenőrizzük le, hogy az adott légitársaság milyen súlykorlátokat határozott meg, sőt azt is figyelembe kell venni, hogy például az adott táskát milyen gyakran fogjuk igénybe venni útitársként. A táska kiválasztása is nagy feladat, de ezután jön csak az igazi kihívás, mindent bele kell csomagolni. Rengeteg pakolási praktika létezik már, amivel a táskánk minden szegletét ki lehet használni, van a szimpla hajtogatás, ami egy jó trükk lehet, viszont sokan a ruhák tekerésére adják a voksukat.